Lauri Anderson

Gyertyák a színpadon, három fénykör, az egyikben a parányi szintetizátor, mellette hegedű. Piros és zöld fények. Lauri Anderson The Language in the Future performansza (koncertje, költői estje?). Elbeszélésfüzér egy mitológiai madártörténettől a költői kérdésig: új korszak végén vagyunk, hogyan kezdjük újra? Szép belépő a madarak: valamikor csak keringtek a levegőben, nem tudtak leszállni a földre. Egyszercsak meghalt az egyik édesapja. De hol temesse el? Végül az agyának hátsó részében temette el: azóta van emlékezet. – Az efféle parányi, részben életrajzi, részben ismerős tantörténetek behozzák Amerikát, Kanadát, Mexikót, az északi sarkot, Rómát, Egyiptomot, a Keletet, Svédországot és Berlint, többször is az indiánokat (a maja-maradék tzotzilokat), buddhistákat, a 9/11 drámáját vagy a McDonaldsot. A parányi abszurdok keserűségbe, iróniába, csipet humorba, olykor blaszfémiába hajlanak: mi lett volna, ha az Ószövetség idején születik Jézus. Akkor halálra kövezik, s most nem keresztre lenne feszítve, hanem szétszórva, s így absztraktabbak lennénk… – Ha már language és future, betolakszik Wittgenstein: a történelem akkor érthető, ha visszafelé éljük. No meg: négy nyelven tudunk hallgatni és beleegyezni. – Megrázó a „Baleset a bányában!” felkiáltás; vagy az antropológusi megfigyelés: az öreg krí indián nem tudja az éneket, elfelejtette, s mi is is mindent elfelejtünk hey ah hey… – Minden birodalom lehanyatlott, mi is hanyatló birodalomban élünk… – Visszhangzik bennem a korábbi Big Science dinamikus világa, de a csaknem kétórás koncert már csak ezt a szomorú, kiábrándult, útjavesztett világot mutatja. Pedig milyen jó lenne hallani a régi dalokat. Good by, köszön el Lauri, a taps nem túl erős, de nincs is minek tapsolni. A remek performansz nem tombolásra, hanem megrendítésre játszik. – Hazafelé azon gondolkodom, hogy mennyi mindent elmondott már nekünk erről Ady („minden egész eltörött”), vagy Váci Mihály („valami nincs sehol”), vagy Örkény István. – Másodszor láttam Laurit Magyarországon, most 69 éves, ki tudja, jön-e még, de a régi lemezeit előveszem. A jövő nyelve félelmekkel teli, orwelli világot jelez (pl. a repülőtéri biztonsági ellenőrzés), dehogy jelez, már itt is van. S van, aki látja. (MűPa, ma este.)