Írói utazás

A sátoraljaújhelyi retorikaversenyről a 85 éves Szakonyi Károllyal jövünk haza. (Rajta kívül csak egyetlen író, Kányádi Sándor ült a kocsimban, igen vigyáztam mindkettejükre.) Érdekes, hogy mennyire egy nyelven beszélgettünk. Fölidéztük Rákosfalvát: Szakonyi egyik legjobb barátja, Gyurkovics ott élt, 10 évig arra „hévezett” Árpádföldre (no meg én is ott születtem). A Keletitől éjjel fél 2-kor indult az utolsó HÉV, körbement Rákosszentmihályon, majd Cinkotán végezte. Fél háromra ért haza az elhúzódott randevúból. – Ahogy haladtunk Tokaj, Miskolc majd Eger mellett, úgy jöttek elő a társak: Lázár Ervin, Bertha Bulcsu, Sánta Ferenc, Gergelyes Endre, Szabó István, de Békés Pál is. Öt legszorosabb barátja volt, de már csak ő van életben. És a könyvek: szokása volt, hogy egy szelet kenyérrel és sózott paprikával vonult el olvasni. Álmairól: hogy villamoson egy pillanat alatt el tud aludni, és akkor álmodik; nem fél a rablástól, és mindig fölébred, amikor le kell szállni. Régi álmait feketében látja, a virágokat, ha fel kell idézni, színesben. Említette Fábián Pál történelmi regényét, melyből Kőszegen színdarabot készítettek, jóval később derült ki, hogy a mi Fábián Pál nyelvészprofesszorunk édesapja a szerző. Mesélte, hogy az ötvenes években egyetlen szimpla kávé mellett üldögéltek és írtak a presszókban. Bár az író nem tudja kikapcsolni a gondolatait, fejben mindig ír, de leginkább kérésre önti formába a gondolatait. Kérés pedig egyre kevesebb. Korábban „rendeltek” tőle drámát. Még csak annyit tudott, hogy öreg nőről és férfiról fog szólni, a rendező máris mondta: a szereplők már megvannak, szeptemberre kérem. Van életműkiadása, de nem jól terjesztik, írtak róla már monográfiát, és az Adáshibát is játsszák mindig valahol… De megérkeztünk Pestre, és kiszállt autómból az őszhajú és nagyon szép hangú író.