Úttalan utakon

Ma Mezőberényben jártam, a három nemzetiség városában. Bár a helybeliek óva intettek, J. javaslatára a Szarvas és Mezőberény közötti közvetlen utat választottuk. 20 éve mentünk rajta, akkor járható volt, ha nem is jól. 30 km a táv, s nem kell kerülni Gyomaendrődnek. Az út azonban eltűnt. Jelzik a térképek, elején felirat: Nehezen járható. Gyakorlatilag azonban nincs. Mondom J.-nek, most bepillantunk mély-Magyarországba: elszórt tanyák, elhagyott iskolák, bámészkodó őzikék, hízott fácánok, V alakban húzó vadlibák. Egy korpusznál megállok, pompás őszi hangulatban fotózom Jézus Krisztust. Bár lépésben araszolok, kerülgetem a kátyúkat, csak hozzáverem a kocsi fenekét a földhöz. A 30 km-t egy óra alatt tesszük meg. Mezőberényben úgy néznek ránk, mintha a holdról jöttünk volna: Ezen az úton jöttek? Csak nem a GPS vezette Magukat? (Nincs GPS, emlékeink vezettek.) Csak azért, mert egyszer az egyik pártvezér jött Berénybe, s őt a GPS vitte erre az útra, csodálkozott, hogy milyen út. De ez húsz éve volt, szóljanak neki, hogy azóta eltűnt az út, csak a GPS mutatja… (Mezőberényben szeretettel fogadnak, 20 év után újra itt fogunk táborozni.) Míg el nem felejtem: az úttalan út közepén, úgy a 15 km-nél áll egy vadonatúj EU-s környezetvédelmi beruházás. Mellette 100 méter új aszfalt…