(Molnár Miklós küldte:) Néhány napja az egyik győri antikváriumban szem- és fültanúja voltam, amint belépett a boltba egy jól öltözött (ami egyszersmind jól vetkőzöttet is jelent manapság), magas, jó alakú, jó arcú lány, olyan tizennyolc-huszonkét éves forma, a szemüvegéről ítélve akár bölcsész kékharisnya is lehetett, és megkérdezte: − Vesznek itt használt könyvet? − Attól függ, miről van szó. Szépirodalom? − kérdezte az antikvárius ember. − Nem − felelte a leányzó roppant határozottan. − Regények. − Összenéztünk az antikváriussal, de szó nélkül hagytuk a regény műfajának ilyetén kiűzését a szépirodalom területéről. És bizony nagyon is meglehet, hogy ez az okostelefonon nőtt leányzó csakugyan irodalom szakos bölcsész lehet valamelyik univerzitáson. Még egyszer találkoztam vele aznap, amint a Jedlik Ányos hídon lépdelt az egyetem felé.
(Innen folytatom:) A jól öltözött és egyszersmind jól vetkőzött lány biztosan nem ismeri Kazinczy Ferencet sem. Ezt abból gondolom, hogy még írogató szakemberek se nagyon ismerik. Következzék a másik történet, ez már a sajátom: Egy erdélyi szerző lektorálandó szövegében belefutok ebbe a mondatba: „Kazinczy nem ismerte Erdélyt, ezért az erdélyi nyelvjárást nem is tudta felhasználni a nyelvújításban…” Hogy lehet, hogy az erdélyi szerző nem ismeri Kazinczy Ferenc Erdélyi levelek című útleírását, az egyik első, magyar nyelven írt útleírást. Hiszen Kazinczy folyamatosan áradozik Erdélyről! Nosza, gyorsan előkapom, újraolvasom. Előkapni persze nehéz, mert nem sok kiadásban jelent meg, én például a kolozsvári Művelődés című folyóirat 2008. évi különszámában találom meg. Kazinczy szövege sokszor nehézkes, mondatszerkezetei nem a mai gyorsolvasóhoz vannak szabva. Kazinczy természetesen figyeli az erdélyi nyelvet, nyelvhasználatot, útleírásában szavakat és szerkezeteket is följegyez. Írja, hogy a marosszékiek a volna kétszeres előfordulását hiperellipszissel kerülik: „Ha én itt ne legyek, te elestél volna (ha az nem történt volna, hogy itt legyek, te elestél volna)”. Vagy például – máig hallhatóan: elment lesz, megérkezett lesz… Persze a legszebbek mégis Kazinczy rajongásai, mert oly tiszta, nyílt szeretettel közeledett minden felé: „Így terjed a jó, bár halkal s érezteti, hogy gyorsan is terjedhetne, ha a jók magát a jót akarnák és nem egyebet a jó színe alatt.” Hogy feledhette el mai erdélyi szerzőm, hogy Kazinczy rajongásig szerette Erdélyt: „S itt a társasági együttlétekben is valami szívesebb, melegebb van, mint hazánknak korcs tájékin.” Vagy: „Erdélyben két-három helyt álmélkodva hallák, hogy én magyarországi magyar oly jól tudok magyarul, mint ők…” És még egy összevetés: „Jó föld! … De te valóban nem vagy úgy elromolva, mint mi. E vallással térek el innen, s ezt mondom majd azoknak, kik ide jőnek, hogy meglássanak, s reménylem, amit én érzek, érzeni ők is fogják.”
Kedves Kazinczy Ferenc! Reménykedjünk… Bár az erdélyi szerző már elfeledett, a győri jól öltözött s egyszersmind jól vetkőzött lány pedig soha nem fogja kézbe venni az Erdélyi levelet…
Itt hozzászólhat!
