Távolodóban a majáktól Bécsbe érkezünk (Madridból egyelőre csak Bécsig jár a gép), busszal indulunk haza. Még nem érezni, hogy hazaértünk, mert a buszban eléggé fegyelmezetlen spanyol diáktársaság (másfél hónapja csak spanyolt hallok mindenütt). Lábukat fölteszik az előttük lévő ülésre, orrukat hangosan szívják (ez egyébként valami nyugat-európai szokás, holland diákoknál is általános, jele az europaiatlanodásnak). Megérkezünk Pestre, gyorsan fogok egy taxit, irány haza. Nem szeretek szóba elegyedni a taxisokkal (a taxisblokád óta, bár tudom, hogy a dolgok, így ők is változnak), már csaknem hazaérünk, amikor az egyik jelzőlámpa pirosra vált, s valahogy mégis elhangzik: rosszul vannak beállítva. „Ez egy ilyen ország” mondja a jól ismert hanglejtéssel, melyben benne van mélyen kódolt fájdalma-utálata-pesszimizmusa. – Hazaérkeztem… (Nem mondtam, csak gondoltam, hogy érdemes lenne taxis tanulmányútra indulnia a világban. De ha nincs rá pénze, „ez egy ilyen ország”, ugorjon át Nagyváradra – minden taxis udvarias, nem panaszkodik, folyamatosan megy a taxióra és 1000 Ft alatt van a tarifa.)

Itt hozzászólhat!

Megosztás