A Püspökladány és Biharkeresztes közötti csaknem üres, sötétbe futó vicinálison három férfi beszélget. Az egyik olyan, mintha egy Szabó István regényből lépett volna elő: kb. hatvanéves, vékony, nyúzott arcú, nagybajuszú, igaz, fején baseballsapka, fülében fülbevaló. A másik huszonéves fiatalember, a harmadikat nem látom. A férfi mesél: Van valami Kunmadarason a 3 km-es repülőtér betonja alatt, de már mind meghaltak, akik tudják. (Nekem a maják jutnak eszembe, milyen hamar elfelejtették városaikat.) A repülés a téma, ezt hallom a huszonévestől tökéletes tájszólásban, mintha Szabó István hőse mesélne: Teccik emléikezni, Amerikában kéit vadászgéip belement a toronyba. Az idősebbik kivár, majd mondja: Biztos nem vadászgéip volt, hanem utasszállítou! Fiatal: Azt mondják, a Pentagon alatt is van buvouhely. Idősebb, ismét kivárással: Jövöüre ki tudok biciklizni, megneizem. Leszálláshoz készülődnek: Itt is csinálják a síneket! (Naná, ezért vették ki a nemzetközi vonatokat, s szinte lehetetlen Nagyváradra eljutni.) De nem áramos lesz! – Kicsit megnéznek, ritka errefelé a vonaton a jegyzetelgető ember. És leszállnak. – Ki is volt az a nyelvész, aki úgy húsz éve, bocsánat, éive először állítani merte: A nyelvjárások soha nem halnak ki…?
Itt hozzászólhat!
márc
30
