Februárban férfias, kemény levélben feltárta, hogy mennyire küzd a betegséggel, s hogy hívjuk nyugodtan. Csak bénán kérdezgettük egymást. S hallottuk a rádióban folyamatosan változó hangját. Az utolsó ímél, „a gondolat jeladása, a Gondolat-jel” vasárnap jött tőle. Most meg itt a hír: elment. A legjobb kulturális újságírók közé tartozott. Lenyűgöző volt hallgatni, hogy mi mindenről tudott. Persze Eger, Nyíregyháza, Ratkó József, népi írók, festők, tokaji írótábor… ömlött belőle a szó, az ízes, derűs anekdota. Szerettem a történeteit, mert olyan világról/országról szóltak, amit én is szeretek. Ő pedig annyira szerette a rádiót, hogy a telefonjának hangja is a Kossuth rádió régi szünetjele volt. Már nem szólal meg többé. Isten veled, Pistánk! (A kép két éve júniusban készült a Szentgyörgy-hegyen, közös borozgatás közben.)
