Vajon mi van a földrengés után nepáli barátainkkal? A hideg, rideg, ködös, barátságtalan India után érkeztünk Nepálba, már majdnem elvesztettem minden életkedvemet, amikor Katmandu repülőterén kisütött a nap, és egy nyugati turista a pénzváltónál mosolyogva ezt mondta: Mosolyogj, ez Nepál. És rögtön találtunk taxist, aki nem vert át, sőt meg is szervezte a következő napokat. Bejártuk Nepál nagy részét, elvitt Buddha szülőhelyére is. A taxis bemutatta a családját. Igaz, őrülten vezetett, és egy kisebb baleset is történt, egy szemből jövő elsodorta a visszapillantó tükröt. – Eljutottunk a Himalája előterébe is. Csak addig, mert a Himaláját tisztelni kell: A Himalája templom, tudható meg Sári László A Himalája arca (Kelet, 2007: 22-23.) című könyvéből, „tiszteletlenségnek számít… felmászni a csúcsokra… céltalanul zaklatni a hegy istenét… zászlót tűzni rá, majd lelkesen ünnepelni magunkat a diadalért… Ez csak a nyugati ember rögeszméje. Épp a Himalája kultúráiból tanulhatnánk meg végre, hogy a kölcsönös tisztelet méltóbb és reménytelibb viszonyt ígér.” – Szemlélődtünk, meditáltunk, megszerettük a nepáliakat. Vajon mi van velük?
A Himalája előterében. A hegy templom, tisztelni kell. Jobb oldalt egy adótorony. Sok összedőlt, nincs kapcsolat.
Sofőrünk családja, a gyerekek az út mellett játszanak, amíg apjuk dolgozik. Remélem, jól vannak.
Itt hozzászólhat!
