Füstös képek

A füstös képek a múlt, a jelen, a jövő: Jártam ezen a szigeten, visszatérnek füstös képei (144), hát tényleg ennyi marad a tegnapból, füstös, kopott kép, ami egyáltalán nem hasonlít a mához? (210), kormos, füstös agyunkba (433)… – Középiskolában főleg a nyílt szerelmi jelenetekért olvastuk. Emlékszem a kihívóan viselkedő lány lábai közé dobott fokhagyma-jelenetre, napokig nevettünk rajta. A cigány szavak ismerősek voltak, a cigányság kultúrája már kevésbé, de biztos segítette a későbbi kulturális antropológiai érdeklődést és megértést. (Persze ehhez járult a népművelés tanszék szociális segítő programja; én Rézműves Ferinek voltam a mentora, hol lehet most.) Először ebben a könyvben találkoztam a Kelet filozófiájával: „Mert mindig szaladunk, egyszer ezért, máskor azért. Végeredményben mindegy, ugyanazt a célt közelítjük meg mindkettővel. Lehet, hogy nincsenek is célok, csak szaladunk, aztán megállunk valahol, azt hisszük, hogy révbe értünk, majd újabb lendülettel nekivágunk, talán épp oda, ahonnan elindultunk.” (144) Azóta Hamvasnál is olvastam ehhez hasonlót, Ázsiában pedig megtapasztaltam. – Lakatos Menyhért regénye a dél-alföldi cigánypárizsról: áradó, folyamatos mese, olykor romantikusan kalandos, máskor szociográfikusan (nyelvjárásilag) is pontos, és bár a talán itt-ott megcsillan benne a remény, de azért utolsó, sejtelmesen érzékeltető, mélységesen szomorú jelenete kapcsán tragikus.  Középiskolás koromban ceruzával bejelöltem ezt a részt: „Uram isten, a te idődben már nem születik több cigányasszony a földön, aki iskolába engedje a gyerekét. Eltapostad azokat a kis szentjánosbogarakat is, akik világíthattak volna ebben a tömény sötétségben.” (384) S az örökké időszerű/tragikus üzenet: „Nem lehet két világ között élni, valamelyikkel szakítani kell.” (348) (Újraolvasva: Lakatos Menyhért: Füstös képek. Magvető, 1975. 440 oldal.)