Azt mondja valaki nekem, hogy valódi, igazi éhezés nincs ma Magyarországon, de egész Európában sem. Az a kilátástalan és rettegő éhezés. Nem tudom. De azt tudom, ahogy a Talapalatnyi föld-ben a gyerekek nézik, kinézik apjuk szájából a levest.
Ma egy macska éhes és türelmes szemét láttam, s elfacsarodott a szívem. A cirmos egy-két éve jár errefelé, erős, jó állapotban lévő cica volt a télig. Akkor történhetett vele valami, folyamatosan váladék folyt a szájából, s lefogyott. Néha adtunk neki kaját. Most már egészen ideszokott, reggel és este is ül a küszöbön, tudja, hogy nem jöhet be, néz, vár. Nem követelőzik. Néha kicsit nyekereg (igazából nem tud nyávogni). Az éhezés alázatossá tesz. Reggel nézett, ahogy reggeliztem, megfájdult a szívem. Nem lehetünk boldogok, ha mások körülöttünk boldogtalanok. De hát a világ összes baját sem vehetjük a nyakunkba.
Itt hozzászólhat!
