Általánosban

Egy egri általános iskolában töltöttem a ma délelőttöt. Feltűnt, hogy milyen kedvesek és frissek a tanárok. Az óra 8-kor kezdődött, de a tanárnő, aki segített, jelezte, hogy már 7-től benn van. Fél 8-ra érkeztem, s már valóban nagy élet folyt a suliban. Feltűnt, hogy a teremben rögtön működött a laptop és az okostábla, hang és kép is. (Ehhez nem vagyok hozzászokva.) Feltűnt, hogy a gyerekek mennyire önállóak, érdeklődőek. Versenyeztek azért, hogy bekerüljenek a 15-ös kiválasztott körbe, akikkel dolgozni fogok. A szünetekben tanárok jöttek, tudtak ottlétemről, kávézni és teázni hívtak. Többen be akartak ülni az órára. Az igazgató is, aki a város alpolgármestere. A legnagyobb hatást az jelentette, amikor a szünetekben a gyerekek maguktól megnyíltak: egy kislány a cicájáról mesélt, hogy éppen most születtek kölykei. Egy másik a testvéreiről, öten vannak testvérek. Egy fiú pedig az órai feladatot újraírta és jött megmutatni. Láttam, amint egy fiú a szünetben társának adta a tízóraiját. A tanárnő jóvoltából az iskolai menzán ebédeltem.  Az ebédlőben két fiú egy szerény menüt evett (úgy véltem, az egyiknek nem volt ebédjegye). A konyhások kedvesek voltak, megkérdezték, hogy én vagyok-e az új tanár. Mindenki köszönt, mindenki mosolygott, az egész felüdülés volt. S bár korán keltem, örülök, hogy most a híradókat nézve, láttam mosolygó politikust és tévés műsorvezetőket is. Könnyebben kellene venni mindent és jobban odafigyelni a nagyon egyszerű eseményekre.