Péntek Imre (1942) bizonyítja, hogy a ballada műfaja ma is időszerű lehet. A székesfehérvári Vár című irodalmi lapban (2014/4-5) olvasom Sümegh József balladáját – az eredeti cím: Üzent a múltból Pannónia. A Seuso-kincsek fehérvári kiállítására (Sümegh József emlékének). Hideg, fagyos, félhomályos a történet, melyet a sajtóból tudunk, hogy 1980 decemberében három ember indult el a romos polgárdi kőszárhegyi pince felé, de csak két nyom jött vissza, Londonban meg felbukkantak a pannoniai földnyomokat mutató Seuso-kincsek. „December volt, fázott a szőlőhegy, / de őrizte még a nyomokat /a frissen hullott szűz hóban; / hárman mentek a romos Borbély-pince felé, / de csak ketten tértek vissza / (az ügy teljesen tiszta a nyomozás szerint). / Csak hát ott maradt leszerelése előtt néhány nappal / (erről regél a lezárt akta) / az öngyilkos Sümegh Jóska / két derékszíjjal felakasztva”. Ez a vershelyzet, majd megidéződik egy kisfiú látomása az egykori Pannonia provincia életéről, bevillan egy fémdetektor, előbukkan a kincs, majd pedig az álmok egy más élet után… Ezután a kép összezavarodik: utalás történik Ecserire, helyi KGB-sre, bőrkabátosokra, sőt egy helikopterre… És Jóska utolsó pillanatára: „a többi már homályba vész”. A költő azonban nálunk messzebb lát. A megszűnt jelenkori világ után „a pince hirtelen kitágul, / s egy római villa átriumában népes társaság tűnik fel…”, s más dimenzióban folytatódik az álmaiért, vágyaiért meggyilkolt ember élete. A kincsek egy része 34 év után hazatért. Csodáljuk őket. „Üzen a szépség és bőség. Megértjük-e?”
Itt hozzászólhat!
máj
30
