Szarvas-vacsora

Késve érkezem a Szarvas-asztaltársaság vacsorájára, már fehér asztalnál beszélgetnek a törzstagok. Köztük egy ismeretlen hölgy, rögtön odamegyek, bemutatkozom, mondja a nevét: Guszkova Antonyina. Nem hiszek a fülemnek, hiszen a nyolcvanas évekből ismerem könyvét, nem hittem volna, hogy egyszer találkozom vele. Kiderül, hogy Kiss Gáborral (Tinta) egy könyvet készítenek, s ha már Budapesten van, eljött a Szarvas-vacsorára. Én meg rögtön fölismertem, látom rajta, hogy örül, hogy valaki ismeri a nevét és a könyvét (A társadalmi kapcsolatteremtés eszközei a mai magyar nyelvben), hogyne ismerném, Rácz Endre hívta fel rá a figyelmemet, idéztem én is a doktorimban. És most már az egész asztaltársaság csodálkozik, Kiss Gábor még egy óra múlva is emlegeti, hogy milyen véletlen találkozások vannak. Guszkova Antonyinával névjegyet cserélünk (a moszkvai Lomonoszov-egyetem finnugor tanszékén tanít), megbeszélünk egy szakmai találkozót. A társaság pedig most is vidám, a vacsora és a sör kitűnő, Moritz Laci annyira jól érzi magát (először van itt), hogy nem akar „megsérteni” bennünket egy üveg pezsgővel (dehogy sért meg, mondom), előkerülnek a remek nyelvész-anekdoták, ilyesfélék például: Antal László kedvenc mondata: Vegyünk egy átlag magyar szót, például stanicli… Antonyina rákérdez, hogy mit jelent. Ez az egyetlen szó, amit az esten nem értett. – A nyelvészek legendás asztaltársasága volt a Kruzsok, majd az ifjabbak a Bokort alapították meg, s most a még ifjabbak a Szarvast. Ezek a még ifjabbak Fábián Pál, Grétsy László és jómagam voltunk, Kiss Gábor vállalta a titkárságot, de tegnap főtitkárrá lépett elő.