Tatabányai ismerősömet kísérem ki az esti vonathoz. A Keleti és a vonat tele menekültekkel. Néhány rendőr a peronon szemléli az eseményeket. A Nyugati tér szintúgy. Amire számítani lehetett: Ázsia és Afrika megindult. Elsősorban a „demokrácia” exportálói által tönkretett országokból árad a nép. Öt éve megvolt már a szíriai repülőjegyünk, be akartuk járni Szíriát. Azután már nem lehetett. Valakiknek nem tetszett a szíriai béke.
A magyarországi hozzáállás tükrözi a megszokott megosztottságot. A menekülteket be kell fogadni, ez emberi kötelességünk. A menekülteket ki kell zárni. Bár a jelenségre számítani lehetett, mégis gyorsan jött. És cselekedni most kell. Ráadásul Magyarország a kérdésben csak korlátozottan cselekedhet, az esetleges következményeket viszont maga szenvedheti.
A megoldást senki nem tudja. Látjuk Nyugat-Európa húsz-harminc éve felgyülemlett bevándorlási problémáit. Svédország egy bombán ül, mondja ottani ismerősöm. Emberséges dolog segíteni a menekülteket. A népvándorlások, melyek a történelmi igazságtalanságokra adott válaszok, megállíthatatlanok. De a saját kultúra védelme is természetes. Az a kultúra, amelyben otthon érezzük magunkat, elődeink erőfeszítésein, munkáján és áldozatával jött létre. Európa vezetői – talán jószándékból, talán elvakultságból – mintha nem éreznék ezt. London, Párizs, Amszterdam, Berlin példája figyelmeztet. Az elmúlt évtizedben körbejártam a Földet, sok elpusztult és válságban lévő kultúrát meglátogattam, meg akartam érteni az „összeomlás” lényegét. Úgy látom, hogy az emberiség csöppet sem tanult. Európa, vigyázz, mert nagy bajban vagy. Becsülni kell azokat, akik egy kicsit előrébb is néznek.
Itt hozzászólhat!
