Minden jobb ember…

„Minden jobb ember életének legfájdalmasabb időszaka az, melyben meggyőződve magas terveinek kivihetetlenségéről, egoizmusra kényszeríttetik, s kik előbb az egész emberi nemet vagy legalább hazánkat akartuk boldogítani, vérző kebellel egy kis szerencsét keresünk önmagunknak” (52), „Sírva vigad a magyar, így szól a közmondás… (…) Más nemzeteknél az újabb kor meggyógyítá a múltnak sebeit. (…) A komorság, mely a magyar népet jellemzi (…) történetén s jelen állásán kívül még vidékünk szomorú jellemének tulajdonítható” (258), „Az emberi szíven az öröm- s fájdalomnak csak egy bizonyos mennyisége fér meg; ha a kehely egyszer színig tele van, a tenger árjai átmehetnek rajta, s egy cseppel sem fogják nevelni tartalmát” (303), Taksony, Tiszarét: „Te a magyarnak képe vagy, nagy rónaságunk! (…) közelg az idő, hol virulni fogsz. (…) Boldog, ki e napot elérheti! boldog, ki legalább azon öntudattal vigasztalhatja magát, hogy minden tehetségével e szebb idő előkészítésére dolgozott” 645). — „Az ember külseje egy része sorsának. (…) sok ember arcán, anélkül hogy maga gyanítaná – fölírva hordja végzetét” (8-9),  „úgy az, kit az élet még nem hányt körül – a nyugalom élvezetét nem foghatja fel” (36), „Mint a világ minden részében igaz, kétszer az nálunk, hol ötvenkét megye mindannyi kis hazaként áll egymás mellett” (103), „Magyarországon minden, mi által a hivatalok száma neveltetik, közhelyesléssel fogadtatott” (135),  „Az emberek legnagyobb része csak azon fárad, hogy a többség neki adjon igazságot(…) Oly édes mondhatni: mégis nekem volt igazságom!” (342), „A sebekről, melyeket keblünkben a szerelem okozott, sokat beszélünk; de nem igazságtalanság-e, hogy a szerelem gyógyító hatalmáról nem emlékezünk meg panaszaink között” (414), „élete különböző korszakaiban minden ember átmegy a hibáknak majdnem minden nemein” (568), „gyenge emberi természetünk úgy hozza magával, hogy majdnem mindent kincsnek tartunk, mihelyt tőlünk visszaszerezhetetlenül elvétetett” (612). – ,A regények, mint mondják, korunk hőskölteményei” (190). (Eötvös József: A falu jegyzője. Szépirodalmi, Bp., 1971. 645 oldal.)