„…a hatalom mégis hatalom, s úgy van vele az ember, mint a morfinista, mindig nagyobb adagot akar a morfinból” (5), „a hatalomnak csak a legteteje van mézből” (435), „A valóságok bizonyára erős gránitkövek, de a legnagyobb karrierek mégis a látszatokon épülnek fel” (8), „Az embernek nemcsak a szavaiban, hanem a szavai mögött is van értelem, amit okosak észrevesznek… az ember álmában is beszélhet” (35), „nem villanyos dróton jártak abban az időben a hírek, de csigaháton” (52), „De hát nincsen-e mindenben tudatos cél, isteni erő, amit a végzet keze sző?” (63), „Nincs ennek a nemzetnek kitartása… Lehet vele kezdeni nagy dolgokat, de nem lehet bevégezni” (65), „A múltakon nem tépelődjék, a jelenről gondoskodjék maga, a jövőt pedig bízza istenre” (68), „hogyha a királyok nem rontanák is népeiket rendjelekkel, címekkel, találnának azok maguknak bolondító maszlagot eleget” (122), „a sors a tennivalóiban talán egy kis kijavítást, módosítást eltűr az emberektől is, de hogy az egész gyeplőt kivegyék a kezéből, azt talán mégse tűri” (203),  „sok különös és titokzatos a föld felett, a föld alatt és az ég alatt. S mindezt egyetlen képzeletbeli területnek kell venni. Az egyes részeket a Tudás már bejárta, másokat csak a Sejtelem érintett könyökével, a harmadik rész még szűzföld, melyre emberi elme rá nem lépett. Nos hát, ezeket a határmezsgyéket kell ismerni, nem többet.” (273), „Van olyan tudás is, mely fölötte áll annak, amit könyvekből, s ahogy ti mondjátok, összetett bizonyítékokból, tanúvallomásokból lehet megállapítani. Az anyai tekintet a lélekbe fúródik.” (399), „úgy van az ember alkotva, hogy mindent megun. A paradicsom is pusztán kis ideig paradicsom, azután már közönséges kert s végül csak ugar” (239). (A fekete város. Szépirodalmi, Bp., 1973. 452. Diákkönyvtár – 105 éve halt meg Mikszáth Kálmán.)

Itt hozzászólhat!

Megosztás