Egyik professzorom egyetemi szobájában kis kanapé volt, minden délután elővett egy kispárnát, s keveset aludt. Irigyeltem. Néha nekem is sikerül elszunyókálnom délután, de inkább nem. A szállodákban meg olykor éjjel is nehéz. Ha lehet, igyekszem csöndes szobát választani, persze ez nem mindig sikerül. A legtöbb szállodában a folyosókon hangosan kiabálnak a vendégek, ha csoport érkezik, ki-be járkálnak, csapkodják az ajtókat. Mexikóvárosban egy család eleve a folyosóra költözött, kicsit volt nekik a szoba. Persze pont a mi szobánk elé. Dubajban egy arab kisfiú a kofferkulikat tologatta éjfélkor, egyenesen neki a szobaajtóknak. Senki nem szólt. De azután én igen. Vaskosan és hangosan. Ezen tapasztalatok nyomán bevezettem a füldugót, s most már elég jól bírom a gyűrődést. – A minap a vidéki kollégiumban „füldugós szendergésemből” a portás izgatott dörömbölése ébresztett föl: Tanár úr, csőtörés van. Leléptem az ágyról, s valóban, vízbe léptem. Később megtudtam, ez már mindennapos a kollégiumban. Tegnapelőtt az újhelyi szállodában aludtam, hátizsákomat hanyagul a szőnyegpadlóra tettem, később vettem észre, hogy a padló tele van vízzel, a fűtés szivárog. Még a pesti bérletem is elázott, de szárítgatom. Végül is nem maradtam ott, hazajöttem, aludni otthon jó. – Az említett kollégiumról még annyit, ez egy vallási felsőoktatási intézményé, az ember mindig meghatódik a sok bibliai idézettől, valahogy jobbnak gondolja a világot, mint amilyen. Péntek éjjel, alvásra készülődve az ablakom alatt pontosan annyi „alkoholszagú” káromkodást hallottam, mint bármelyik vidéki fiúkollégiumban. Már nem is voltam annyira meghatódva.
Itt hozzászólhat!
okt
18
