Életem egyik legszebb dala: Leonard Cohen: Democracy, egyszerre egyszerű és nagyon bonyolult, ahogy az élet. Életem egyik legnagyobb élménye volt őt látni és hallgatni, már jóval 70 fölött Budapesten, két és fél-háromórás koncerten, fáradhatatlanul, egyszerűen és alázatosan, írtam róla, talán itt is…
I’m sentimental, if you know what I mean
I love the country but I can’t stand the scene.
And I’m neither left or right
I’m just staying home tonight,
Getting lost in that hopeless little screen.
But I’m stubborn as those garbage bags
That Time cannot decay,
I’m junk but I’m still holding up
This little wild bouquet
Democracy is coming to the U.S.A.
Mianmarban Nyinyi, aki egy hónapon keresztül kísért bennünket, egyszer megkérdezte: Magyarországon demokrácia van? Igen. Feleltem. Jó lehet. Mondta. Iránban az egyik egyetem közgazdaságtan tanára ugyancsak ezt kérdezte. Azután sokat hallottam a demokrácia „exportjáról” és a hideg futkározott a hátamon. – Európában demokrácia van. A lehető legjobb államforma. De ebben éppen ugyanúgy, mint más államberendezkedésekben a fő cél a hatalom, és annak megtartása. Minden áron. Ezért lehetséges, hogy minden emberi érzést, józan észt mellőzve, pusztán pártérdekeknek megfelelve lehet egy másik országot „vakbélnek” titulálni, és akár osztrákként (!) a holokausztot emlegetni a menekültek szállítása kapcsán. Fölvethető, hogy az osztrák politikus tudja-e, hogy mi a holokauszt… Mert, ha nem, akkor nagyon nagy a baj… – De ne menjünk el ilyen messze. Az európai politikai beszédmód lassan a lassú 7-es színvonalára süllyed. Ezek után nincs min csodálkozni. Leonard Cohent hallgatom, és nagyon, nagyon szomorú vagyok. „Milyen szomoru vagyok én ma, / Milyen csonka ma a Hold. / Minden Egész eltörött…” (Ady)
Itt hozzászólhat!
