A XV. győri könyvszalon bevezető konferenciája a kötelező irodalomról szól. Meghívtak. A téma divatos, lehetne élményeket és listákat, no meg közhelyeket mondani. Nem teszem. Előadásom címe: Sok van mi kötelező – és csodálatos. Provokatív. Ismerem a szokásos véleményeket: tanároktól és pedagógusoktól (a kettő nem mindig ugyanaz). Kiállok a győri Nemzeti Színház színpadára. Kapóra jött, hogy a HVG holnapi (de már 6-án megjelent) számában szerepel egy interjú, benne ez a kérdés: „Mennyire illeszthető be a paksi tartalék einstandolása abba a nagy képbe…” Ezt a kérdést csak az érti, aki olvasta A Pál utcai fiúkat… A kérdés előtti sorban ez szerepel: „A politika felhasználja, hogy a választópolgárok zömének gazdasági alaptudása színvonaltalan.” És ha a nyelvi? – Ezek után felolvasom az expozémat: a kötelezők kérdését belehelyezem korunk társadalmának jelenségeibe: a relativisztikussá váló posztvilágba (identitás helyett identitások, norma helyett normák stb.), bemutatom, hogy a kötelezőt az ember soha nem akarja, később pedig talán a hasznára válik, ennek ellenére el tudok fogadni A, B, C, D stb. olvasmányjegyzékeket, de talán a 19. századot nem kéne elhallgattatni… És egy csomó dolgot nem érintek, gumicsont. – Utánam a Magyartanárok Egyesületének vezetője következik, természetszerűleg ő reagálhat rám, hiszen már hallotta előadásomat. Négyszer mondja a nevemet, nem ért egyet, általában félig idéz. Talán hasznos lenne egymás mellett állva vitatkozni, hiszen lehet, hogy én is fogalmazhatnék jobban, no meg ő is, hátha nincsenek is annyira távol az álláspontok, no meg az a híres párbeszéd-igény. Nincs lehetőség. (Fél éve az egyesületet meghívtam egy rendezvényre, nem válaszoltak.) Sokszor elhangzik: a gyerekeket nem szabad „kínozni” az iskolában. Ismerős, mások (hasonló alapállásból) mondják: nem kell a helyesírást sem oktatni, az is „kínzás”. Karikírozza a Rege a csodaszarvasról néhány sorát (ez nyílt derültséget vált ki a nézőtéren), és állítja, hogy a régi művek távol állnak a mai fiataloktól. (16 évesen én is így gondoltam Shakespeare kapcsán.) Az előadások után egyetlen pedagógus sem jön oda hozzám. Két kedves győri ismerősömmel kávézok, szemükön látom, ők sem értenek velem egyet, vagy még inkább, nem akarnak beleszólni a vitába. – Délután már Egerben várnak (ők határozottan várnak), egyúttal Szegeden is kellene lennem a hatalom-konferencián, de annak csak a második napjára (szombatra) tudok odaérni. A vonaton utazva olvasom a Magyar Nemzetben: Elavulttá váltak a kötelező olvasmányok… – a nyilatkozó ugyanaz.

Itt hozzászólhat!

Megosztás