Végtelen hosszú sorban menetelnek a hangyák. Folyamatosan dolgoznak, kiismerhetetlen törvény, rend szerint, építkeznek, költöznek, újraépítkeznek, télen is bekószálnak a lakásba, hátha… lehetetlen, hogy ne legyen értelmük. És háborúznak is, pontosan úgy, ahogy az ember. Ez a két végtelen sor, a hangyáké és az emberé elgondolkoztat, hogy mi mennyiben vagyunk mások, talán annyiban, hogy önzők, vakok és kishitűek vagyunk. A lét valószínűleg csak egy pillanat, az adott pillanatot soha nem értékeljük, s az életet vágyjuk meghosszabbítani. Pedig az egész, a lét egy sokkal távolabb, úgy vélem magasabban vagy összetettebben szervezett valami. Ez ad megnyugvást, nem a földi élvezetek és hívságok. Az ember által alkotott kultúra is nyilván talmi, de ha már benne vagyunk, nincs más, nincs jobb, mint a leginkább minőségi szinten elsajátítani, megérteni azt, hogy miért vagyunk. Mindenféle rohanás, sürgetés, halmozás fölösleges. – Köszönöm azoknak, akik olvassák a gondolataimat. Én is olvasom másokét. Minden évben egy kis időre visszavonulok, rendezni azt, ami év közben összegyűlt. Egy hónap múlva igyekszem folytatni. Ha az égi és ninivei hatalmak…

Itt hozzászólhat!

Megosztás