Kötöttpályás vagyok. Vasút mindenáron. Így Indiában is. Indiában van a világ talán legnagyobb vasúthálózata. 2011-ben már kipróbáltam. Akkor a gyermekkorom tragikus balesetéről híres Bhopalból jövő expresszel mentem Agrába, majd Delhibe. A legrosszabbra számítottam, s ehhez képes kulturált vonatozás volt. Az idei expedíciót már tudatosan építettem a vasútra. Kalkuttáról Howrahból megszakításokkal egészen Trivandrumig vonatoztam, 2560 km-t. Az első kaland a jegyvásárlás volt. – Kalkutta óriási pályaudvarán a pénztáraknál nem adtak jegyet. Benn a városban, turista kvótára vásároljunk. Egy jegyet így sikerült megvennünk. Először egy kérdőívet kell kitölteni, netről kiírni a kiválasztott vonatot, utána a pénztárban ellenőrzik, s ha van hely, kiadják a jegyet. Indiában fontosnak tartják a név, a nem és az életkor feltüntetését. A jegyen lévő sorszámmal ezek után a neten végig követhető az utazás. – Az első és másodosztályok elfogadhatóak egy európainak is. Az itt szokatlanul magas árak olcsóbbak, mint a MÁV. A harmadik osztályért már szépen sorakoznak, tülekednek, rendőrök tartják fenn a rendet. Howrathból egészen Chennaiig bhubaneswahri megszakítással a Coromandel „superfast” expresszel mentünk. – A vasúti nyomtáv szélesebb, mint nálunk. A kocsik is szélesebbek. A vonatok 25 vagonból állnak. Minden vagonban kalauz és hálókocsi-személyzet. Lepedőt, párnát, takarót adnak. Kicsit félve tekertem magamra a takarót. De szerepelt rajta, hogy novemberben tisztították. Folyamatos a kávé-tea, ételszolgáltatás. Az állomásokon a vonatok hosszabb ideig állnak, ekkor árusok rohanják meg a vagonokat: Teecoffee, teecoffee. A vagonok végén két indiai és két európai mellékhelyiség. Csak melegvíz van (jó itt, 30 fok a hőmérséklet), szappan. Gyakran mostam kezet, mindig fekete lett a víz. A fülkékben az ülésekből fekhelyek alakíthatók ki. Az első osztályon az ajtók zárhatók, a második osztályon csak függönyök vannak. Az utasok neve, életkora kinyomtatva ki van ragasztva a kocsi oldalára. – Ötször szálltunk át, az első vonat ugyan késett két órát, az összes többi viszont perce pontosan érkezett. Ezek a vonatok 40-20 órát is mennek, az interneten lehet követni az útjukat. A beiktatott pihenőkkel tudják biztosítani a pontos menetrendet. Ha késés van, kevesebbet vár a vonat. Chennai előtt 6 órán át nem volt megálló. Chennaiba 30 perccel előbb érkeztünk. Egy külső állomáson megállították a vonatot, várt 30 percet, és úgy engedték csak be az állomásra. – Az újságok beszámoltak arról, hogy Chennai környékén (éppen ottlétemkor) felgyújtottak egy vonatot, mert egy nem kedvelt politikus ült rajta. Emiatt leállt az teljes vasúti forgalom. Szerencsére nem kerültem bele. – Tichy és Madurai pályaudvara kristálytiszta volt. Éjjel persze mindenhol alszanak, de nagy a rend, és folyamatos a takarítás. A vonatok persze már a takarítás ellenére nem a legtisztábbak, a kajára előbb-utóbb feltűnnek a svábbogarak. Ám minden fülkében van egy plakát: hívja fel ezt a számot, vagy küldjön sms-t, és azonnal jön a takarítószemélyzet. A hordárok meg még őket is megelőzik. – A vasút azért is jó, mert nagyon jól lehet ismerkedni, beszélgetni. Az európai pedig akkora feltűnést kelt, hogy rögtön megszólítanak, kérdezősködnek és közös szelfit kérnek… Nem is tudom, hogy miért szeretem ennyire a vasutat.

A végállomás: Trivandrum

Itt hozzászólhat!

Megosztás