Gelléri Andor Endre: Jamaica rum

Elvégeztem a magyar szakot, hogy nem is hallottam róla. Igaz, a könyvet még egyetemista koromban megvettem, s bele is olvastam. Most újra. Gelléri ismeretlen tájat hoz be, az óbudai munkásvilágot. Budapest – alulnézetből. Finomra munkált mondatok, pontosak, szépek. Tragikus, balladás remekek. Végtelenül „csupasz” szimbólum: Meztelenül; mintha Sántát olvasnánk. Megjelenik az örök anya, aki süt-főz és nem eszi meg a legfinomabb falatot: Libacom. Áradó, szecessziós képek, „álomnovella”: Szabadulás. Ma is aktuálisan szomorúak: Szállítók, Vera naplója, Birkózó mészárosok (filmre kívánkozik, mint az összes többi), B (börtön, bíróság, bátorság, bizalom és egy B betűvel kezdődő város), primitív kegyetlenség: Részegek. Agresszióból erotika: Szomjas inasok. (Ma föltehetően kegyetlenséggel érne véget: megölték, kifosztották – egy pohár vízért.) A szegénység kiáltása: A vén Panna tükre, Hűvösvölgyi nászutasok (a Bibliothek Pascal című filmet juttatja eszembe). A hajléktalanságé bibliai rájátszással: Ház a telepen. A koldus: Találkozás száz évvel. Szocioriport: Vér. A kódolt emberi kegyetlenség sorstragédiába torkollik: Kikötő. Németh László Bűn című regényét idézi: Kőművesek (de tragikusabb: 20. századi Kőmíves Kelemen).  A plázajáró ifjúságnak is szólhatna: Ifjúság (hogy mekkora öröm lenne! egy új cipő). Büszkeség, erotika, leplezés pszichológiai árnyalással: Halászlé. Percnyi örömök a nyomorúságban: „ha legalább erről álmodnának, de ők nem álmodnak semmit. Minek az? az ember azért fekszik le, hogy nyugodtan aludjon”. (159) A százéves koldus kapcsán: „Tízezer éves vágya az embernek, aki látja, hogy a rend, a hossz és a bessz, a kereskedés, a zsugorgatás kapkodása véres háborúkon rángatja át az életet, amíg fájdalmaitól s természetellenességétől meg nem őrül az egész emberiség” (176). – Ez a Gelléri által fölfedezett világ egy ideig még irodalmunk tárgya volt. Szakonyi Károly az imént jelentett meg egy csokor novellát: Írók lámpafénynél. Olvassuk újra! (Magyar Írók Egyesülete, 2013.) S ez a világ ismét eltűnt a homályban, kikerült az értelmiség látóköréből. S ha elővesszük Gellérit, megdöbbenünk: itt van… (Gelléri Andor Endre: Jamaica rum. Szépirodalmi, 1984. 336 oldal) – 110 éve született, 1945-ben halt meg a koncentrációs tábor felszabadítása után.