Minden órámon ott volt. Sugárzott a tekintete. Tanulni akart. A végén mondtam is, jól esett a folyamatos figyelme. Valami olyasmit mondott: tanulni jött. Kb. húsz éve lehetett a Népszabadság médiaiskolájában. Évekig tanítottam ott Márványi Ágnes felkérésére médiaelméletet és sajtónyelvet. WPM az egyik legszorgalmasabb, legrokonszenvesebb hallgatóm volt. Azután rögtön felbukkant a TV2-ben, s mindmáig, tegnapelőttig ott dolgozott. Néha láttam, mindig profi volt, ugyanolyan figyelő, nyílt, mint az óráimon. Jó riportokat készített. Oda lehetett rá figyelni. Büszke voltam rá (no nem minden tanítványomra, de hát az ember nem haragszik a tanítványaira). – Nem tudom, mi történt. Húsz éve nem találkoztunk. Ma óráim végeztével, két tanulmányt is befejezve, még egy percre kinyitottam az FB-t, s vele kezdődött a hírfolyam. Hogy meghalt. 47 évesen, otthon. Nem keresek semmiféle magyarázatot, nem rám tartozik. Búcsúzom egy nagyon rokonszenves, nagyon kedves tanítványomtól. Nem így kellett volna lennie…

Itt hozzászólhat!

Megosztás