„Ez itt az Ér, a mi folyónk, / Ős dicsőségű Kraszna-árok. / Most száraz, szomorú, repedt. / Asszonyom, tépjek-e neked / Medréből egy-két holt virágot?” Ez itt a Rákos-patak. 1962-ben még nem száraz árok volt, ez ragadott el. Házunk a patakra futott le. Előtte volt a Brösöc-pálya (Budapesti Ruggyanta SC), később Taurus, itt fociztunk, futottunk, sörözője is volt, ma Meki és Spar… Szemben volt Rákosfalva HÉV-állomás, dohánybolt, újságos, bolt, Zöldike, közte a Rátkay-mozi, távolabb gyógyszertár. Itt gázolta halálra egy autó DG-t. Sárga macskaköves út vezetett eddig a Fehér úttól, háttérben a Hatház, messzebb a Gyakorlótér, ott ringott a magyar repülés bölcsője az 1910-es években. Mi már csak bicajoztunk, rodeóztunk a bombatölcsérek között. Bátyám ott nem tanított meg motorozni. Távolabb látszik az EGIS, gyermekkori nevén EGYT, néha erős vegyszerszag szállt onnan, sokszor jöttek a tűzoltók, és patak vizét is olykor fehérre festette. A töltésen (körvasút) hosszú tehervonatok vesztegeltek, amott a Mária Terézia-, imitt a Kopottbáró-kastély (azt magánosították, ezt utóbb lerombolták), fölé magasodik a Király-domb, igen, a helyi mondák szerint ott állt a király sátra, amikor Rákosmezőn gyülekezett a nép az országgyűlésre. – Tudom, hogy sokszor hallottad már tőlem, de olyan jó elmondani. Ráadásul annyit mesélhetnék még.
