A héten többször keresett, láttam a telefonom kijelzőjén, de nem tudtam visszahívni. Ma reggel ismét hívott. Rossz hírem van, mondja. Megijedtem. A héten infarktusom volt. A kórházból hívsz? Nem, már otthon vagyok. Egyre nehezebben viselem a világot. Nemrégen odajön hozzám egy irodalmár, s azt mondja, hogy eddig tiszteltelek, de mit akarsz azzal az áruló, nacionalista Illyéssel? Egy másik meg az mondja, hogy miért írok mindig zsidó írókról, olyanokról, mint Ady… Én ezt már nem bírom. Lett most egy 56-os bizottság, belevettek két MSZMP-st, a többség nem is élt 56-ban. Engem meg kihagytak. Így panaszkodik, egyre többször, s én meghallgatom. Volt idő, hogy nem értettem vele egyet. Főleg a politikai felhangok miatt. Később rájöttem, hogy alapvetően mindenkit kritizál, minden oldalon, ha a magyar kultúrát, irodalmat érzi veszélyben. 56-os elítélt, a határon túli magyar irodalom legjobb ismerője. Ne foglalkozz a hülyékkel, mondom neki. De ők foglalkoznak velem, mondja. Ne foglalkozz velük, ismétlem meg. Szépe György egyszer azt mondta nekem: mocskos (vagy piszkos?) kesztyűt nem veszünk föl. Spanyol (amerikai) barátom a Don Quijotéből tanít: Ugatnak a kutyák? Semmi baj, azt jelenti, hogy haladunk. S mit mond a magyar? Kutyaugatás nem hallik az égig.

Itt hozzászólhat!

Megosztás