Több barátot szereztem 10 nap alatt, mint összesen eddigi életemben, mondta egy 17 éves lány a tábor utolsó estjén. Ilyenkor a „legjobbak” kiválasztása zajlik (nekem már túlzott ováció közepette). Ez az este egyúttal visszatekintés az elmúlt 10 napra, témákra, cikkekre, videoriportokra, baráti segítségekre, bulikra (folyt itt valami pokemon-hajkurászás, valamint az egyik szoba ajtajának folyamatos eltorlaszolása). Még mindig keresem a titkot (35 év után is), hogy mitől lesz a táborozóink szeme könnyes, mi az, amit ez a nem túl bonyolult 10 nap ad nekik. Olyannyira, hogy egykori táborozóink gyermekeiket is küldik. A táborvezető kér, hogy mondjak valamit, de én inkább már visszahúzódom, háttérből adok tanácsokat, távolodom. Tudni kell visszalépni. Az első 10 évben én vezettem a tábort, azután még néhány évig voltak csoportjaim, most már bőven elég, ha olykor megkérdeznek. Olykor kérdezés nélkül tanácsokat adok. „Életünk elmúlt…” írja egy szép versében Dobai Péter, jó emlékezni egy egykori kubai tangóra (kis szünet, elhallgatás, kvázi öncenzúra itt), nem búcsúzom, de tudomásul kell venni, hogy szerepeink változnak. – Két napja, az esti műsorértékelés előtt szót kértem. Elmondtam, hogy egy órája kaptam a hírt, meghalt Esterházy Péter. Mint magyartanár, meg kell emlékeznem róla. Meghallgattak. – Elgondolkodtam azon, hogy ha ez a folyamat 1982 óta megszakítás nélkül folyik, akkor valószínűleg énutánam is folytatódni fog. Nem mondhatok mást, mint EP: tudomásul veszem.
