Táborozik a gyerek

Ha táborba megy a gyerek, nehéz a szülő szíve. Elvisz-e mindent, vigyáznak-e eléggé rá, hogyan illeszkedik be a közösségbe, mit fog elhagyni, mennyi zsebpénzt kapjon? Csaknem harmincéves tábori-táborvezetői tapasztalataim során sok elgondolkodtató, megható élményben részesültem. Többször előfordult, hogy azt vettem észre, valaki raktározza az ételt. Ágya mellett kenyérhegyek gyülekeznek. Tavaly meglepődve tapasztaltam, hogy a táborozók elmenetele után sok ágyon nem volt felhúzva a huzat. Huzat nélkül aludtak a matracokon. Kisebb gyerekek táboroztatói mesélik, előfordult, hogy a gyerek végig ugyanabban a ruhában volt, s a többi ruháját tisztán vitte haza. Az egyik szülő, tudván, hogy gyermeke nem tudja kezelni a zsebpénzt, napokra lebontva (hétfő-kedd…) tette be a napi összeget egy-egy borítékba. Még az 1987-es évben történt, az egyik utolsó lakiteleki almaszedő építőtáborban. Napi hat órát kellett dolgozni, de nem ment, nem tetszett mindenkinek. Egy fiú panaszkodott az édesanyjának, hogy vigye haza, ezt nem lehet kibírni. Az édesanya eljött érte, körülnézett, s előttem mondta a fiának: Kisfiam, meg kell ezt szokni, a katonaság sokkal keményebb lesz. Vezettem környezetvédő táborokat is. Hiszem, hogy ezek a táborok sokat segítettek a személyiség kibontakozásában. (Ma se építőtábor, se katonaság.) A legmeghatóbb élmény számomra a táborok utolsó napja. Búcsúzkodás, sokszor könnyek, szomorúság. Még érzem szívemben azt a szorító fájdalmat, amikor kamaszként a nagy nyári kapcsolatok félbeszakadtak… Az ember nem változik.  A szülők, akik eljönnek autóval a gyermekükért, nem értik a változást. Volt, hogy elmondták nekem: a gyerek három napig vagy a táborról beszélt vagy aludt. A táborozás az egyik legfontosabb pedagógiai lehetőség. Én az 1970-es évek kiskorpádi rádióstáboraiban éreztem meg ezt az érzést. Majd voltam egyetemi építőtáborokban, s 1982-től minden évben magunk is megrendezzük a DUE-táborokat. Idén lesz a 31. Táborozó generációk jöttek létre, a maiakat a tanítványaim tanítványai tanítják. De én is ott leszek, mert tábor nélkül nem lehet… Igaz, ma már nem szólítanak meg annyian, egyre kevesebben vitatkoznak velem, s ha nekilátok a tábori reggelinek (felvágott, sajt, paprika, tea), már nem mindig ülnek mellém. (Jó, azért sem, mert a tábor nagy része még alszik akkor.)