A pálinkások – bár különféleképpen emlékeznek – gyakran mondogatják, hogy az új magyar pálinkakultúrát az 1998-ban, a Közgazdaságtudományi Egyetem kiadója által kiadott A magyar pálinka című monográfiám indította el. Különleges élmény ez egy társadalomkutatónak, hiszen mi ritkán érezzük rögtön munkánk eredményét. Utaltam erre szombaton a nyíregyházi falumúzeumban megnyílt pálinkaházban tartott előadásomon. Utána a Szatmár-beregi Pálinka Lovagrend prominensei elmondták, lehet, hogy így van, de egy valami biztosan igaz. A 2000-es évek elején belga küldöttség jött Magyarországra, hogy megvizsgálja a Magyar Állam kérését, a pálinka nemzeti védjegyként történő elfogadásáról. Három kérésük volt: az addig többféle pálinka legyen egy (100%-os gyümölcs), a kérés ne sértse a szomszédos országokat, valamint legyen az adott terméknek jelentős hagyománya. Ennél a pontnál elővették a könyvemet, mutogatták a jeles belgáknak a képeket, az évszámokat – rögtön megnyugodtak, igen, a pálinka nagy hagyománnyal bíró nemzeti ital, megadják a védjegyet… Így lett a pálinka hungarikum…
