Teljesült a 15. Tisza-túrám.

IMG_7866

Bár kétévesen majdnem vízbe fúltam a Rákos-patakban, megtanultam úszni, és nyolcadikos koromban az újpesti vízi úttörők, valahol a Szentendrei-szigeten vízitúrázóvá avattak. 1992-ben már leeveztem egy kicsit bohém társasággal a Tiszabecs-Záhony távot, 2002-től pedig a Gentlemen Toursszal, a Nyíregyházi Főiskola (már Egyetem) testnevelőinek szervezésében minden nyáron végigeveztem a Tiszabecs-Dombrád távot (155 km), olykor egy kis Túr-túrával is kiegészítve. Szeretem a Felső-Tiszát, „Szegény Tisza, miért is bántjátok? / Annyi roszat kiabáltok róla, / S ő a föld legjámborabb folyója.” Egyszer sem borultam, borultak körülöttem elegen. Egyszer nekimentem a vásárosnaményi híd alatt rejtőzködő régi hídpillérnek. Megtaláltam a Túr régi befolyását, ahol Petőfi verse született. Többször úsztak át előttem őzek, láttam vaddisznókat. Gémeket ezerszer. Esők elől befújtam a parti fűzek alá. Voltam nagy társasággal, és egyszer csaknem egyedül. Sokakat csábítottam, voltak, akik csak egyszer jöttek, mások évekig kitartottak. – A Tiszát nem akarom elhagyni, szeretnék még rajta evezni. De a part menti kempingeket többé már nem vállalom. Tiszabecsen, a korszerű kempingben az éjszakát végigröhögő társaság, Csekén a főzicskélők, Tivadarban, Katica néninél a rendkívül primitív karaokézók, Tuzséron a két irányból üvöltő bulizók elvették a kedvemet. A kempingezők egy része buliturista, vedel, üvölt, nincs tekintettel a többiekre, a kisgyermekesekre sem. A kempingek tulajdonosainak nem tetszik ez (például, hogy telehányják a mosdót), de hát ők jóval több pénzt hagynak ott, mint a természetkedvelő vízitúrázók. Nincs mit tenni, nekünk el kell menni. Vadkempingezni, vagy fel kell gyalogolni a falusi vendégházakba. Egyre nehezebb megtalálni az elveszett csöndet, amiről Hamvas Béla is ír, de még talán pár évig lesznek ilyen helyek, azután pedig úgyis csak egy nagy üvöltéssé változik a Föld.

IMG_7904

15 kép a 15. Tisza-túráról a Facebook oldalamon, itt:  https://www.facebook.com/geza.balazs.752

Itt hozzászólhat!

Megosztás