Két és fél évtizede romlik…. Dilettáns bürokratizmus a köz- és felsőoktatásban
Ez az írás 2016 márciusában született. Nem vállalták a közlését. Nem értem, miért…
Ritka pillanat, amikor egy új kormány első gesztusainak egyike a pedagógusoknak szól: visszaállítja az közoktatási intézmények igényeihez jobban illeszkedő osztatlan (kétszakos) tanárképzést, megrendszabályozza a magánkezekben burjánzó áttekinthetetlen és sok esetben alacsony minőségű tankönyvpiacot, a tanároknak életpályamodellt, folyamatos előrehaladást, fizetésemelést, a családoknak ingyenes tankönyvet, a rászorulóknak egészéves közétkeztetést ígér. Cserében minőséget szeretne: jobb pedagógiai munkát, jobb teszteredményeket, és nem engedi, hogy elszaladjon az intézmények gazdálkodása.
Utóbbiak kézben tartására létrehoz egy mamutintézményt, mely nevét egy makulátlan, példamutató oktatáspolitikusról veszi, rövidített nevét pedig a végrehajtók még humorosnak is gondolják: Klik. A tréfás hangzású, ám egy pejoratív szóra is rímelő „klik” (klikk) persze már az első pillanatban egyaránt kelt derűt és gyanút egyesekben. Ezt a későbbi, pedagógus önértékelési csoport nevének rövidítése (pöcs) tetézi meg, de akkor már forrnak az indulatok és már nem nevetnek, csak bosszankodnak. A Klik névadója pedig – bár nem tehet róla – akaratlanul is lejáratódik.
Miközben sokan furcsán nézünk a zuglói önjelölt zavarkeltőre, aki bocsánatkérést követel az ország vezetőitől, valamint buzdítóira, akik már nem csak engedetlenséget, sztrájkot, hanem elszámoltatást, börtönt és akasztófát is ígérnek, ne feledkezzünk meg a kiváltó okokról, és arról, hogy azokat éveken át figyelmen kívül hagyták az arra illetékesek. Hogy történhetett ez meg?
Három éve árad a panasz
Az iskolákból három éve szüntelenül árad a panasz. Akik nincsenek kapcsolatban iskolával, nem is értik, hogy a folyamatos fizetésemelés ellenére miért elégedetlenek a tanárok? Leginkább arra panaszkodtak, hogy egy krétáért, szappanért, ceruzáért iszonyatos tortúrát kell végigjárniuk. Hogy elvették a munkáltatói jogokat. Hogy folyamatosan jönnek a levelek, erre sincs pénz, arra sincs pénz. Már javában zajlottak a zavarkeltések és zavargások, amikor az egyik vidéki gimnáziumban voltam vendég. Megkérdeztem az iskolaigazgatót, mennyire valósak ezek a konfliktusok. „Mindennaposak, mondta. Egy konkrét példa: erre a szakmai versenyre, amire a tanár urat is meghívtuk, kértük a megyei Klik támogatását. Küldtek 5 szál virágot jutalom gyanánt. Ebből most egy szál a tanár úré. Napestig sorolhatom, hogy milyen jelentéseket, papírokat kérnek, hogy 2 db ceruzát nem voltak hajlandók adni… Viszont egyszercsak bejött ide egy kolléga, hogy holnaptól itt tanít. Sem a tanári kart, sem engem mint igazgatót nem kérdeztek meg. Ha nem lenne iskolaszék, ha nem lennének szülők, már megállt volna az élet az iskolában”. És még sokáig sorolja a csehovi és kafkai történeteket.
Távol álljon tőlem, hogy ítélkezzem. Hogy eldöntsem, jó-e az iskolák részbeni-egészbeni központosítása vagy éppen ellenkezőleg, az iskolákat az önkormányzatok működtessék-e. Azt hiszem, hogy minkét modell lehet jó és rossz. A nem megadott kréta és ceruza, a jutalom gyanánt küldött 5 szál virág azonban nem ettől függ. Ez merő dilettantizmus. Azoké az embereké, akiknek az lenne a feladatuk, hogy profi módon üzemeltessék az oktatásügyet.
És a felsőoktatás?
A felsőoktatásban jelenleg nincs kivonulás, zavarkeltés, de elégedetlenség az van. Nemrég körbejárt és felment a minisztériumba egy oktatói petíció, amely már jelez valamit. Mert hogy a felsőoktatásban éppolyan a helyzet, mint a közoktatásban. Messzemenően támogathatók azok a kormányzati törekvések, hogy kevesebb felsőoktatási intézmény legyen, ne legyenek kamuszakok, vagyis a képzés minősége emelkedjen. Csakhogy „alulnézetből” nem ez látszik. A legtöbb felsőoktatási intézményben a választott vezetők (rektorok, dékánok) és az odarendelt vezetők (kancellárok) azt mondják, hogy az állami támogatás csak a fenntartásra és a bérekre elég. Ezért nincs számítógép, nincs festék, nincs papír. Az ország kiemelt kutatóegyetemén nincs minden teremben projektor; interaktív tábla sehol nincs, s abban a teremben, ahol én is tanítok, még hagyományos tábla se… Van viszont már ismét az egyetem élére fentről kinevezett konzisztórium („kormányzó szerv”, a korábbi, kellemetlen emlékű gazdasági tanács mintájára), s hogy teljes legyen a konzílium, a kar saját maga koncíliumot (zsinat, gyülekezet) is kinevezett, melynek célja órák összevonásával az óraszámcsökkentés. – Miközben vidéki felsőoktatási központok kiürülnek, Budapesten egyetlen körzetben egyetemek azonos karai koncentrálódnak. A kiürült vidéki felsőoktatási intézmények oktatói rettegnek, hogy becsukhatják a kaput (mert nincs hallgató), lebegtetik is, hogy bezárnak intézményeket, s azután bejelentik: nem zárják be, de a főiskolákat mostantól egyetemnek fogják nevezni… – Az én irodámban a számítógépet és a fénymásolót magam vettem, az egyetem, a kar nem ad ilyet. (Igényelni lehet, de nem kapunk, vö. Klik.) Ha a hallgatóknak ppt.-t akarok mutatni, saját laptopomat viszem be a vállamon… Fénymásolási lehetőség húsz éve nincs, nem is próbálkozom vele. Huszonöt éve egyetlen forint kiküldetési, konferenciázási, publikációs költség sincs. Mindent saját magunk oldunk meg. Például pályázatokból, de nem kapunk segítséget a pályázatok megírásához (a fránya jobbról-balról, fentről-lentről számítható áfához, járulékokhoz, ami ugye fiktív szám, mert még soha senki nem kapott annyit, amennyit pályázott, vagyis egészen biztosan újra kell tervezni az összegeket). – A bürokrácia mérhetetlen és bénító. Szinte minden héten jön egy rektori, dékáni, egyéb szervezeti utasítás, hogy miről kell adatot szolgáltatni. A legjobbak azok a kérések, amelyeket a hivatalnak helyből tudnia kellene: például az, hogy hányan dolgoznak a tanszéken, azok hány évesek, és mikor óhajtanak nyugdíjba menni… Az egyetem számos földuzzasztott intézménye kér tőlünk adatokat. Néhány éve kötelezővé tették, hogy folyamatosan vezessük publikációinkat és az arra való hivatkozásokat az mtmt.hu (magyar tudományos művek tára) nevű iszonyatosan elbonyolított honlapon. Megtesszük. Szerencsés az az oktató, akinek egy-két könyve és cikke van. De akinek száz? És ezer hivatkozása? Azután szóltak, hogy mostantól a doktori.hu honlapot is töltögessük fel, jórészt ugyanazokkal az adatokkal. Miért nem elég egy, berzenkedtünk. S ekkor egyetemünk kitalálta, hogy legyen egy harmadik, egy ún. stratégiai adatbázis is, természetesen jórészt ugyanezen információkkal. A fentiekből következően saját számítógépen, saját szoftverrel, saját internetelőfizetéssel, otthonról. Ma már a tanszékek állítják össze az órarendet is, harcolnak a termekért, egyeztetnek külső-belső előadókkal, hallgatókkal. – A bürokrácia rémségeire és mélységeire még egy példa. Meghívásra olykor más egyetemeken is oktatok. Magyarország legjelentősebb gazdasági egyetemén félév végén, hogy kifizethessék szerény honoráriumomat, erkölcsi bizonyítványt kértek tőlem. Egy vidéki tudományegyetem egyetlen megtartott óra után diplomamásolatot követel. Nyilván van egy túlbuzgó bürokrata, aki kitalálta, hátha egy külső előadó szimpla bűnöző és még csak diplomája sincs. Csakhogy bennünket ismer az egész szakma, ráadásul egy állami egyetem alkalmazottai vagyunk. Nem vagyunk, nem lehetünk „erkölcstelenek”, mert akkor nem lenne állásunk. Az erkölcsi bizonyítvány kiállítása (tavaly) 3500 Ft volt, az óradíj pedig alig több ennél. Szívesen kitérnék itt arra, hogy egy-egy megbízási szerződés kiállítása mekkora (őrjítő) procedúra. Édesanyám nevét, adó- és tajszámomat stb. már többször írtam le, mint a leggyakoribb magyar szavakat: a névelőket és a kötőszókat. – A leginkább neuralgikus kérdés természetesen a bér. 2002 óta először idén, 2016-ban volt béremelés a felsőoktatásban (20%). Addigra a közoktatásban dolgozók megelőzték a tanársegédeket, adjunktusokat (ilyen kinevezéshez nálunk PhD fokozatra van szükség), a mestertanárok elérték a professzorok fizetését (professzor csak szigorú feltételekkel, további tudományos fokozatokkal, és több évtizedes igazolt munkássággal lehet valaki). Időközben az általunk – ingyen, plusz órákban – tanított doktoranduszok ösztöndíját az adjunktusi bérszínvonalra emelték. Az én (egykori) professzoraim 4-6 órákat tanítottak, nekünk 10-12 óra az alap, és erre jönnek a doktori órák, konzultációk, valamint az összes, ma már hegynyi adminisztráció.
Úgy látszik, hogy a közoktatás átszervezésének főleg a módszerével, adminisztrációval érték el azt, hogy a jelenlegi kétségbeejtő zavarkeltő helyzet kialakuljon. Ezzel szemben a felsőoktatásban még a koncepció sem látszik tisztán, ha van, akkor eredmény nincs, viszont a hétköznapi, két és fél évtizede folyamatosan romló, ellehetetlenült munkakörülmények előrevetítik a közoktatáshoz hasonló helyzet kialakulását.
El kell menni egy iskolába és egy felsőoktatási intézménybe, percek alatt összegyűjthetők az anomáliák, felállítható a látlelet. Mind a közoktatásban, mind a felsőoktatásban dolgozók túlnyomó többsége uralkodik magán. Remél, bízik, kivár, de azért jó lenne, ha egyértelmű és reményt keltő jeleket kapna az oktatáspolitikától. De még ennél is gyorsabban: határozott döntéseket a mindennapi munkakörülmények javításában, az eluralkodott intézményi dilettáns bürokratizmus visszanyesésében.
Korábbi látleleteim a felsőoktatásról itt:
2012: Csont nélkül: http://www.balazsgeza.hu/?p=2414
2013: Díszbejárat: http://www.balazsgeza.hu/?p=3415
2014: Az utolsó professzor: http://www.balazsgeza.hu/?p=4636
2016: Ez az írás
Itt hozzászólhat!
