a) A 80-as években egy kezdő magyar orvos ismerkedik a „kis magyar valósággal”, a klinikával, ahol egy kiskirály és erkölcscsősz professzor uralkodik, ám hamarosan kiderül, hogy vaj van a füle mögött (vagy inkább a fején). b) Az orvos megpályázik egy jemeni munkát, ahol nemzetközi orvoscsoportban dolgozik, néhány sebészeti hőstettet is végrehajt, megismerkedik Jemennel, ahol fizetős az orvos, de mindenki összeszedi a pénzt, fekete csador alatt izzadnak a nők, a férfiak fegyverrel mászkálnak. Közben kiderül, hogy a távoli Jemennel kétszer is egy birodalomhoz tartoztunk: 1. A Római Birodalom, 2. oszmán birodalom tartományaként. 200 évig Mária Terézia tallér volt a hivatalos pénznem Jemenben. Az orvos megértő, beleszeret Jemenbe (és egy olasz orvosnőbe), majdnem állampolgárságért folyamodik, olykor felháborodik: a keresztény templomokba bárki bemehet, míg a mecsetekbe nem engedik be a látogatókat, ez diszkrimináció… c) Majd visszatér a magyar valóságba, eljut még Padovába az olasz doktornőhöz, elszomorodik, hogy ledolgozhatatlan a hátrány a nyugattal szemben… Megható a hazaszeretete. Egy gyógyult betegétől kapott kis vizslakutyájának az elhagyott olasz doktornő nevét adja: Minden együtt volt, István, Carla, csak a müezzin hiányzott… – Egy remek dokumentumregény, szépírói vénával… csak egy picit még dolgozni kellett volna rajta, kerülni az ismétlést, jobban élezni a fordulatokat. Ám kétségtelen, hogy egy elkötelezett, felelős értelmiségi arcképe rajzolódik ki. Arab országokban megfogalmazott gondolataim térnek vissza, tényleg van valamiféle nemzetkarakterológia. Amikor Szegeden kaptam a könyvet, olyasmit mondtam a szerzőnek, hogy sok mindent tudok az arabokról, de ő csak legyintett. (Pajor László: A müezzin hangja. Biro Family és Nyomda, Szeged, 2014. 205 old.)

Itt hozzászólhat!

Megosztás