Egy román határ menti falusi könyvtár állományritkításakor bukkanok Székely János Az árnyék és Soó Péter bánata című könyvére (1972), s 50 forintért hozzájutok. Ha nem veszem meg, már nincs meg ez a könyv. Én azonban őrizni fogom, adok neki még egy emberöltőnyi életet. Hogy a mai magyar irodalom egyik legizgalmasabb, eredeti, mélyen filozofikus alakja ennyire visszhangtalan, elgondolkodtató. Az árnyék: Egy régi mese szerint egyszer egy ember eladta az árnyékát. („Mitikus tréfa az egész?”, 37.) Az árnyék felbukkan, és embert keres magának, rátelepszik személyekre, mert ember nem élhet árnyék nélkül, de csak gondot-tragédiát okoz. Az emberek ugyanis kigúnyolják, bántják, aki árnyék nélkül él, de azt is, aki két árnyékkal: „Schlemihl Pétertől irtóztak, amiért nem volt árnyéka, éppúgy irtóztak tőle is, amiért nő létére férfiárnyéka volt”. (43) Végül az árnyék föladja: „kivetült a semmibe. A semmibe vagy a mindenségbe – mindegy…” (53) Székely zsenialitása a mitikus alapokra rájátszó abszurd ötlet, a világirodalmi szinten egyedülálló árnyékleírás: az árnyék nézőpontjából követi az embermozgást, s a finoman, de világosan és nem didaktikusan ábrázolt allegória. Az árnyék ugyanis az olykor látható, olykor nem látható (nyilvános-nem nyilvános) Énünk, melyért annyi mindent kell elszenvednie az embernek. – Soó Péter bánata: Soó Péter és vele eggyé vált ikertestvére, ikertestvér-szeretet. Gondolkodásban, világlátásban, etikában is ketté van osztva az ember. „Egynek képzelt bennünket a természet, s csak tévedésből választott ketté.” (61) Mennyi az öröklés és mennyi a személyiség szabadsága? Nőiesség-férfiasság. Lázadás és beilleszkedés. Ki mit lát egy felhőben? A nagy egészet vagy részleteket (szintetikus–analitikus gondolkodás). Távlatos, absztrakt és konkrét problémamegoldó gondolkodás (például a kályhaépítés). A háború alatt leventeiskola, a leventék kimenekítése a Partiumon át Németországba, szenvedés a hidegben, míg egy kályha eszkábálásához kezdenek, melynek tragikus végkifejlete Kicsi, az iker halála. Soó Péter mesél, közben el-elakad, utal a fájdalomra, az „emlékezés elviselésére”, ezzel kizökkent, fokozza az izgalmat és erősíti az együttérzést. A történet mesebeli síkra vált: keverednek Soó Péter lázálmának és a valóságnak az eseményei. Előkerül egy mesebeli házikó, egy kis „gnóm”, aki betegségében ápolja, de később, akaratlanul kegyetlenséget követ el ellene, holott talán Kicsi szelleme költözött belé. Ekkor kezdődik feloldhatatlan szomorúsága, bánata, gyötrődése. Megbocsáthatatlanságot művelt, örökre elvesztette élete felét (Kicsit és alteregóját). Nincs feloldás, feloldozás. Csak az a kérdés, hogy mindez „csalódás és káprázat” volt-e; vagy csak annyi, hogy mindannyian keressük magunkban, másikban, másokban a jobbik énünket, de nem találjuk: „Hátha Kicsi sem létezett valójában. Hátha csak én koholtam őt, talán jobbik magam, talán a mindörökre eltűnt gyermekkorom szimbólumaként?” (187-8) (Beugrik Karinthy fiatalembere és Babits Gólyakalifája.) A kérdés örök, a boldogtalanság végleges, csak egyetlen bizalom, az Olvasó: „Óvjon és menekítsen meg engem a sors attól a kegyetlen kíntól, hogy valaha rá kelljen döbbennem: te sem értettél egy szót sem, egy árva kukkot sem az egészből. Mert kedves vagy számomra és irányító, és – minek titkoljam? – kezdettől fogva barátként szerettelek.” (190) Ugye nem csalódik bennünk? Nem marad magára, örök magányra az író, az irodalom? Székely Jánost fel kell fedezni, hogy megtaláljuk magunkat, az embert. (Székely János: Az árnyék, Soó Péter bánata. Kriterion, Bukarest, 1972. (190 old.) — Én így kezdtem a fölfedezést:
Hiánytalan
Nekem nagyon hiányzanak majd a föld, a fák, a csillagok
S hiányzik, hogy én nem hiányzom a világnak, ha meghalok.
Pedig eltűnik majd belőle a szem (s véle a látomás),
Amely olyannak látta egykor, amilyennek még senki más.
Új látomássá rendeződnek a föld, a fák, a csillagok,
Világ lesz még, de más világ lesz hiánytalan, ha meghalok.
Itt hozzászólhat!
