A krokodilus

Bemutató a Nemzetiben: Dosztojevszkij: A krokodilus. De itt most nem taglalhatom, mert a Nemzeti Színház magazinja fölkért, hogy ebben az évben hét bemutatójukról nekik írjak (Vekerdy Tamással együtt). A krokodilusról szóló írásom a novemberi számban jön. Annyit talán mégis: Dosztojevszkijnek másik, nálunk alighanem ismeretlen arca ez az abszurd történet, viszont beleilleszkedik Gogol-Csehov csinovnyik-történeteibe. A krokodilust már a 20. század elején lefordította Szabó Endre, Mikszáthot meg is tréfálta: elmesélte neki a sztorit azzal, hogy írja meg nyugodtan, és csak később fedte fel, hogy ezt már egy Dosztojevszkij megírta… (Az archaikus címadás emlékeztet a „köpönyegre”.) Schöpflin Aladár a Nyugatban erősen leértékelte, zsurnalisztikának tartotta Dosztojevszkijnek ezt az oldalát. A színházi rendezés túllép az eredeti ötleten, s a modern médiavilággal tűzdeli meg a a darabot; no meg akad erős aktuális kiszólás is. De hallgatnom kell, a többi a Nemzeti Színház magazinjában. (R. Valerij Fokin, bemutató: 2016. okt. 7.)