Remek vígjáték! A vígjáték ősi módszere: a fordítottság, a csere. Jól ismert, sokat tárgyalt, többnyire tragikus probléma: ha valaki heteróként ráébred, hogy a saját neme érdekli. De mi van fordítva? Ha önmaga által elfogadott, sőt, jól berendezett életet élő homoszexuálisként arra ébred rá, hogy mégis heteró? Részben mulatságos helyzetet szül („meleg vagyok, meleg vagyok!”), részben drámát is hord magában, hiszen borul a szépen kialakított élet. Orosz Dénes (forgatókönyv+rendező) filmje egy melegpárról szól, melynek egyik tagja (Csányi Sándor) egy baleset következtében elkezd erőteljesen érdeklődni a nők iránt. Visszafogottan mutatja a melegéletet, nincsen kihívó-tomboló büszkeségmenet, vannak viszont izgató női popók és mellek (hősünket éppen ezek bizonytalanítják el). Az együttélésről többet elmond az előszobában megigazított cipő, a befogadott kislány ruhájának precíz kivasalása, mint bármilyen csiklandós képsor, vagy monológ, magyarázat. A téma, tudjuk, megosztó. Mégis sikerült olyan filmet készíteni, amely könnyedén és természetesen beszél különös emberi viszonyokról. Ebben segít a cserehelyzet mint régi vígjátékelem. Érzékletesen megkomponált epizódja a történetnek, a melegpár szomszédjában lakó, foga között „buzizó”, kislányát egyedül nevelő „oszlató” rendőr (Mucsi Zoltán) esete. Akit véletlenül éppen az utált melegek mentenek meg, s ezután elkezdődik részéről a suta közeledés, megbékélés. A film követi a magyar vígjátékok jól bevált képi-nyelvi eszközeit, ezért élvezetes, s közben elindít néhány embert egymás felé. Nyilván van, akinek ez kevés, s akad, akiknek már ez is sok, de nem lehet mindenkinek megfelelni: érzékíteni, beszélni kell, lehetőség szerint oldó humorral, könnyedén, fesztelenül, szellemesen, s pontosan fűszerezve, jól kiszámított recept szerint. Szerintem Orosz Dénesnek sikerült (2013).

Itt hozzászólhat!

Megosztás