Hallottam vagy olvastam, lehet, hogy magamnak találtam ki: korodból ismerj meg minél több értelmes embert, és ne pazarold az idődet az érdemtelenekre. Hálás vagyok a sorsnak, hogy nagyon sok értékes kortársamat megismerhettem, hogy szót válthattam velük, s fáj, hogy voltak olyanok, akikkel nem találkozhattam. Jó, ha az embernek vannak barátai, akik közvetítenek. Nekem volt és van olyan barátom, mint Lieber Tamás és Varga Ferenc, akik mélyebben és szakszerűbben ismerik a földrajzot, mint én, s azt mondták valamikor a kilencvenes évek közepén, hogy meg kell ismerkednem Jakucs Lászlóval. 1995 szeptemberében a Bükk hegységben ismerkedtem meg vele: a Béke barlangban. És akkor ott – igen emlékezetesen – barlankutatóvá avatott, ma is fáj.  A teljes történetet 2016. november 26-án Dorogon mesélem el…

2001. november 21-én Szegeden kelt a levél, 10 nappal a halála előtt: „Géza Kedves! Hát mégis megjelent! Méghozzá nemcsak gazdag és páratlanul értékes tartalommal, de parádésan szép és igényes kiállításban. Köszönök Neked mindent, amit a barlangnévtan igazi alapjainak lerakásáért és közkinccsé tételéért ebben a könyvecskében is tettél! És köszönöm – Személyeden keresztül is – azokat a meghatóan szép, sőt néhol alán egy kicsit kiérdemeletlenül is magasztaló köszöntőket, amelyeket e kötetbe egybegyűjtöttetek. (…) Óriási meglepetés volt volt ezért számomra, amikor nov. 15-én pécsi kórházi ágyamnál Korpás Laci barátom átadta nekem könyvetek Általatok küldött kedves tiszteletpéldányait. Biztos, hogy ennél bensőségesebb, aranyosabb és barátibb meglepetés még nem ért. Lieber Tominak és Varga Ferinek is tolmácsold – kérlek (!) – érzelmeimet, mert egyelőre nem találom az ő címüket, hogy közvetlenül gratulálhassak. Voigt Vilmosnak és a Magyar Szemiotikai Társaságnak pedig megkülönböztetett köszönetemet légy kedves közvetíteni. Összegezve csak ennyit: Ez Pazar alkotás Hozzád és Munkatársaidhoz méltó rangú karácsonyi ajándék.” (A jelek mélyvilága. Barlangi helynevek című könyvről van szó.)

10 napra rá meghalt. A Petőfi rádió 1997 januárjában megismételte a vele készült 55 perces életútinterjúmat. November 26-án Dorogon rá emlékeznek, én is ott leszek, s úgy tudom, hogy a felesége is…

Itt hozzászólhat!

Megosztás