Dobogókőn karácsonykor is zajlik az élet: főleg autós turisták jönnek föl, de én, mint ritka gyalogos turista, Dömösről mászom meg a hegyet. A kedves kis büfé zárva, ezért a Báró Eötvös Loránd menedékházba térek be ebédelni. (Nemrég avatták újra nagy hacacáréval, megújult természetjárást hirdetve.) Csakhogy itt nehéz elkölteni pénzünket. Az étteremben csak három asztalnál esznek, mi is helyet foglalunk. Ki is nézzük a budapesti vendéglői árakkal vetekedő ételeket, de nem jön senki. Ülünk, ülünk, de itt (egyre inkább nyilvánvaló) a nem báró, hanem csak sima Eötvösről elnevezett tudományegyetem tanárát (na jó, gyalogos turistának van öltözve) nem fogják kiszolgálni. Távozunk. Látunk egy pincért, aki szemérmesen leveszi rólunk a szemét. Otthon megvárt a késői ebéd, gazdagabbak lettünk (maradtunk) jó pár ezer forinttal, meg egy tapasztalattal: a gyalogos turista nem vendég. Hogyan fogják ezt elmagyarázni majd Eötvös Lorándnak, aki a magyar gyalogos természetjárásnak és tudománynak mégis csak apostola, no meg nekem.
A piroson… Dömös-Szakó-nyereg-Dobogókő-Lukács-árok-Dömös (14 km)
Itt hozzászólhat!
