Weöres Psychéje (Egy hajdani költőnő írásai) óriási stílusbravúr (tökéletes utánzása nem is sikerült, hiába erőlködött más). A kora reformkori Magyarország atmoszféráját teremtő ötlet továbbköltése a filmen Bódy Gábor (1980), a színházban Vidnyánszky Attila. Weöres valós szereplőket, eseményeket fűzött egy vérbő, szókimondó történetbe, mintegy Csokonai, Berzsenyi, Kazinczy sorait egészítette ki történetekkel, korabeli kreált nyelvvel. Weöres sikamlós leírásai ma több szinten mulatságosak: egyrészt biztos vannak, akiket most is megbotránkoztatnak, másrészt egy ismeretlen nyelvi világot tárnak elénk (ja, az erotikáról lehet így is beszélni?). Azt gondolnánk, mindezt ma megszólaltatni lehetetlen, hiszen a magyartanárok arra panaszkodnak, hogy a diákok már Jókait sem olvassák… Akkor mit szólnának ehhez: „Mikor Bihari nagybáttyához, a Miskóczi Tódor oláh czigán dádéhoz kelle költöznem, Laczi sokat jára hozzám. Nem is énm miattam. De Tódor papus kolyibája, ámbár drágaság, réz, kígyó, karmasin főkötő, mint tudom én mi minden; ő sok világot bejárt és minden öszve hordott…” (125) És mit szólhatnak a ma színinövendékei, akik ugyanehhez a korosztályhoz tartoznak? Régi magyar nyelv: archaikus és táji kifejezések, nyelvtani szerkezetek, kihalt és alkotott szavak, tréfás weöresi lelemények, latinos és német frazémák… Hogy lehet ezt megtanulni, hogy fog ez szólni? (Ja, nem Barczifalvi, hanem Barczafalvi, de én tényleg csak ennyi hibát vettem észre.) A rendező IV. éves kaposvári színinövendékei (7 lány és 7 fiú) káprázatos fegyelemmel, pontossággal játsszák a darabot: 2 óra 15 percben megállás nélkül, folyamatosan mondva, háttérként alájátszva, olykor kórusban hangoztatva, dúdolva, továbbmondva, nagyon ritkán kiszólva („én ezt egyáltalán nem akarom, de tényleg”), és folyamatosan, párhuzamosan több térben mozogva. A rendezői alapötlet: az egy Psyché 7 alakban jelenik meg, a férfiak viszont több szerepben. 155 percben kapkodjuk a fejünket, minden részlet csaknem követhetetlen, még annak is, aki olvasta Weörest (azt hiszem, kevesen), de az biztos, hogy egy csodálatos, átélhető érzésvilágot kapunk, s én például már ma éjjel levettem a polcról a Psychét…  (A Gyulai Várszínház, a Kaposvári Egyetem és a Nemzeti Színház közös produkciója, Nemzeti, 2016. dec. 28.)

P. s.: A darabot nézve hasonlóan jó érzésem volt, mint amikor a Bárkában Ottlik Iskoláját játszották ugyancsak fiatalok. Itt:  http://www.balazsgeza.hu/?p=1642

Itt hozzászólhat!

Megosztás