Ismét kékes, sőt mélykékes a Kékes: Mátrafüred fölé emelkedve, már a Bene-várnál kisüt a nap, és ragyog egész nap, míg megmásszuk a Kékest. Nem petárdázással, hanem kékesi túrával köszöntjük az újévet, így készülve a fenntartható(hatatlan) fejlődésre. Fejünk fölött a kék égen folyamatosan fehér csíkokat húznak a repülők. Éjjel azt álmodtam, hogy amíg egy szőnyeget terítek a kocsi alá (?), addig eltűnik a kocsi, de a rendszámra nem emlékszem, nem tudom értesíteni az illetékeseket. Ma reggel a mínusz 7 fokban alig indul a kocsi, a Kékesen pedig látok egy kocsi mögött kiterített szőnyeget, amelyen játszik egy gyerek (deja vu: emlékezeti csalódás). 2017-ben befejezem Az álom nyelve című könyvemet. Arany János (édesapám legnagyobb költője) 200. születésnapjára kiadjuk Beke József tanár úr Arany-szótárát. Én már alaposan átnéztem, nagy meglepetés lesz. Az 51. magyar nyelv hetén a reformáció nyelvi hatásáról lesz szó. Az egri szemiotikai konferencián az időről… Túra közben ma is sokat gondolkodtam az időn: eltávozott magyarokon, hogy vajon hogy viszonyultak a halál gondolatához. Mindannyian elmegyünk, ez a természetes. Hartay Csaba regényét olvasom (Holtág), melyben egy kisfiú nagyapja halálát meséli el. napok óta Tamási Áron folklorisztikus világképéről írok tanulmányt, melyben az állat-ember kapcsolatának mélységei tárulnak fel. Megható, amint a Jégtörő Mátyásban a sas figyelmezteti az embert: ölj meg nyugodtan, de akkor pusztítsd el az egész Földet is… Meglepő dolgokra jöttem rá (buddhista hatások), ebben Féja Géza tanulmánya is megerősített. Géza bácsit 1970-ben a visegrádi üdülőben láttam, figyelmeztettek, hogy ne hangoskodjak, mert az író bácsi ír… Jó ilyen szellemi légkörben élni, és kezdeni az új évet.
