A „legkolumbiaibb kolumbiai festő” Ferndando Botero (1932), múzeuma Bogota egyik nagy látványossága. (Ingyenes, mint a legtöbb állami múzeum és lehet benne fényképezni.) Botero mindent kövérít: főleg az embert, de pl. a gyümölcsöt is (igaz kis kést fest hozzá). A világ kicsinyíthető (Liliput) és nagyítható (küklopsz, Góliát). A legősibb érzelmek és félelmek közé vezet vissza a kicsiség és a nagyság. A nagyság (nagyobbság) egyik megjelenése a kövérség. Szépségideál lehet a milói Vénusz (teltség, nagy mellek, széles csípő). De Botero képeit nézegetve továbbgondoltam: a kövér – életes, kedves, anyai, termékeny és (szerintem) nyugodt, kedves, boldog… A kövérség esetleg mosolyt fakaszt, de közben vonzó. Mondani szokták: ha éhezés van, a sovány hamar meghal, a kövér tovább él. Botero sajátos látásmódja az egy irányba való túlzás. Irónia? Karikatúra? A nézőpontváltás mindenesetre rögtön állásfoglalásra késztet. Már utánozzák. Kolumbia tele van Botero-szobrocskákkal. És a szobrokra hasonlító emberekkel is.
