A szállodai reggelizők figyelemreméltók. Pl. a közönség öltözködése. Van, aki rövidnadrágban, strandpapucsban érkezik. Van, aki mindenbe beleszagol (konkrétan beleüti az orrát). Van, aki beletüsszent a hidegtálba. Van, aki úgy telepakolja asztalát, mintha eddig éhezett volna. („Tudós” interkulturális kutatóktól megtudom, hogy ez népszokás, és rendben van. Ez az egyik nagy hülyeségük/hazugságuk, a másik a szájmaszk és japánok, de ezt majd máskor.) Ami feltűnik: mindenkinél ott az okostelefon. Rögtön jobbról a kés mellett. A kés-villát nem biztos, hogy ismerik, de a mobilt igen. Ül a család az asztalnál, némán, mindenkinek a tekintete a telefonon. Fél órán át egyetlen szó sem hangzik. És ezt csinálja mindenki, a nyaralók is. Eljönnek nyaralni, és nem beszélgetnek. Valóban, a világban annyi érdekes dolog történik, a valós „ittlét”, a család lényegtelen. Elfelejtenek érdeklődni, eszmét cserélni, hangosan gondolkodni, felidézni, szóval játszani, „csak úgy” beszélgetni. Olyanok, mint a robotok. Ha nem azok már most is, csak mi nem vettük észre… (Holnap elmesélem a szájmaszkos hazugságot.)

Itt hozzászólhat!

Megosztás