Tamási a Jégtörőről: „Sokszor föltettem magamnak azt a kérdést, hogy egyforma környezet, azonos művelődés és az öröklés közös útja ellenére, mégis miért kiváló az egyik ember, köznapi a másik, s tökkeltütött a harmadik. S mindig, amikor föltettem, utána ábrázoló képek kezdettek derengeni előttem. Néha bolha ugrált egy ilyen képen, máskor bohó szarka röpdösött, vagy nyakigláb gólya sétált a kép mezején. Volt úgy is, hogy bagoly kerek sárga szeme lappogott a képen, szorgalmas méhecskék repültek rajta keresztül, sas keringett egy bámész kutya feje fölött.
Aztán mintha valahol sírt volna egy csecsemő.
Hát ez a csecsemő volt Jégtörő Mátyás, aki már gyermeknek, s természetesen majd felnőttnek is oly csodálatos emberi lény volt, hogy ámulni lehetett rajta. Élelmes volt, mint egy bolha; szorgalmas, mint egy méhecske; bohókás, mint egy szarka; tudós, mint egy bagoly és kutya módjára hűséges. Ennek a sok különböző tulajdonságnak a fészke volt ő, s abban a fészekben eggyé lett a sok kép, az emberi létezés örömének zászlója alatt.
Vagyis abban a világban, amelyet tudatunk alatt hordozunk, a képek, bár csak derengésben, de benne megmaradnak. Ő látta is azokat, sőt az ábrák lényegét magában hordta. A szellem sugarain keresztül emlékezett arra, hogy a létezésének egyre magasabb fokain miképpen élt, és mit tapasztalt. Emlékezett arra, hogy bolha korában milyen szorgalmas volt; bagoly korában mily okos, s kutya korában mennyire hűséges. Ezek a tulajdonságok s a hozzájuk fűződő tapasztalatok mindig megvillantak tudatának a mélyén, és szükség esetén, mint meglepő erények, világos eszében meg is telepedtek.” (126–7)
És valami nagyon új, amelyet az informatika világában emlegetnek csak mostanság: (A magyarázat) „Nem misztikus, hanem a kitágított valóság ábrázolása.” (128)
„Akkor és ott a faluban, amikor erdő-mező ölén a létezés láncszemei egybefűződtek, olyan izgalom öntött el engem, hogy mindent az öröm színével vontam be.” (Tamási Áron: Vadrózsa ága. Szépirodalmi, Budapest 1967. 145 old.)
Illés Endre bevezetőjében a Jégtörő Mátyás szerzőjét (Tamási Áront) Bolyai Jánoshoz hasonlítja: „Amikor a Jégtörő Mátyás megjelent (s itt valóban kiröppent Erdélyből egészen Indiáig), az Erdélybe visszatántorgókkal vitázva írtam róla, s mondtam el neki élőszóval: Bolyai János ő, aki elmondhatja: „a semmiből egy új, más világot teremtettem” (17), majd hozzáteszi:„nem a semmiből teremtette világát, írásainak fontos eleme a folklór…” (18).
Itt hozzászólhat!
