Európai film. Film a borzasztó belső és külső magányról. Két rokonszenves ember: a kiábrándult, de talán még nem kiégett és jóságos Endre (Morcsányi Géza) és egy okos, túlzottan normakövető, kapcsolattartásban szinte gyermeki szinten megrekedt autista nő, Mária (Borbély Alexandra). Egy meseszép történet: mindketten, mindig ugyanazt álmodják; csak ez a „csoda” ad lehetőséget arra, hogy közeledni tudjanak egymáshoz: finoman, de felnőttként is gyermekien, szinte áthatolhatatlan falakon át. Szomorú, de talán megejtő is, ahogy Mária tudatosan tanulni akarja az életéből kimaradt szerelmi közeledést. Iszonyatosan magasak és vastagok a falak, amelyek két, egymás iránt akár rokonszenvező ember között is húzódnak. Európai film. A túlfejlett individualizmus tette ennyire nehézzé az utat „lélektől lélekig”; különösen „testtől lélekig”, avagy esetleg: „lélektől testig”… (Azt hallottam a minap egy pszichológustól, csak a jó embereknek vannak kapcsolati, szexuális problémái.) – A fájdalmasan szép film kapcsán egy korábbi jut eszembe: Xantus János Eszkimó asszony fázik (1984), kedveltem azt a filmet is (Méhes Marietta és a siket férfit játszó Lukáts Andor nagyszerű alakítását).
Itt hozzászólhat!
