Amerika és Európa exportálja a mesterséges és sok esetben visszataszító “happy”-életérzést. Örülni kell mindig, mindenhol. A műemlékeket, emlékhelyeket elárasztó turisták agyonszelfizik magukat (némelyik nem is néz meg semmit, csak a szelfibotja körül forog, mint egy rúdtáncos); de még ennél is visszataszítóbb, amikor emlékhelyen vidám, pózolós magán- vagy csoportszelfiket készítenek. Enyhébb változata, amikor – mondjuk – a napot vagy egy templomtornyot fényképezik a kezükbe, vagy egyszerűen csak széttárják karjukat ölelésre. Már harsányabb és taszítóbb, amikor vezényszóra felugrálnak és levegőben fotózkodnak. És undorító, amikor szent helyeken (más népek szent helyein) alulöltözve, röhögcsélve, humoros pózokat véve föl készítik emlékfotóikat. Megdöbbentem, amikor az engem totálisan elnémító kambodzsai kínzó- és kivégzőhelyen Nevetni tilos! táblákat láttam.

Kambodzsa, Toul Slang-emlékhely (egy középiskola, melyben ezreket kínoztak meg)

Ezek szerint van olyan érzéketlen, antihumánus ember, aki más, ártatlan emberek kivégzőhelyén mosolyogni tud? Én nem ilyennek képzeltem el a művelt Nyugatot…

Itt hozzászólhat!