A tanárok mesélnek nekem Szatmártól Somogyig, hogy milyen lehetetlen helyzet alakult ki iskolájukban. Huszonöt év alatt annyira megváltoztak a gyerekek, hogy az oktatás színvonala gyakorlatilag nullára esett. Nem tanulnak, nincsenek taneszközeik, az órán fegyelmezési problémák miatt nem lehet haladni. Egyes iskolákban a gyerekek nagy része a 8 általános végén nem tud írni, olvasni. Persze a végzettséget megszerzik, mert egyébként megszűnne az iskola. A tanárok menekülnek, szaktanárt alig találnak, az egyik iskolában középfokú angol nyelvvizsgával tart egy kolléga angolórát. Persze ez is megfelel, hiszen senki sem tanul meg egyetlen szót sem angolul. Egy helyen azt mondták, hogy ők nem tanító-, hanem etetőnénik, hiszen az iskola a gyerekek étkeztetésére van beállítva. – Beszámoltam erről két éve az egyik oktatáspolitikusunknak, mert egy nap különbséggel fordultam meg egy szabolcsi iskolában és a parlamentben. Azt mondta, tudja, és neki más elképzelése van az oktatásról. De nem volt mód, hogy kifejtse. A fő baj (ezt már én mondom), hogy az oktatáspolitika, az értelmiség nem látja, nem érti, hogy mi van a hátrányos helyzetű településeken. Szépen csengő, jelszavakban tökéletes oktatási programunk tökéletes csőd. A célok, elvárások fényévnyi távolságra vannak a valóságtól. Elmondható itt is, ha az oktatási előírások és a valóság találkozna, be kellene mutatkozniuk egymásnak. Ideje lenne a tisztázó beszédnek. Például annak: Vajon mindenkinek el kell végeznie a 8 általánost? Mindenkinek kell tudnia írni, olvasni, számolni, tanulni? (Szomorú és talán szégyenletes is, hogy ezeket a kérdéseket 2017-ben föl kell tenni, de mielőtt elhamarkodottan ítélnének, kérem, látogassanak meg egy szabolcsi vagy somogyi iskolát.)
Itt hozzászólhat!
aug
18
