Miközben az OMÉK-en a Földművelésügyi Minisztérium idei Pálinkakiválóságok rendezvényén hallgatom az előadásokat, s várok a soromra, a 2017. évi kiadványban fájdalmas hírbe botlok: Panyik Gáborné dr. (1951–2017) emlékére. Varázslatos egyéniség volt Cila (kérte, hogy így nevezzem), lektorálta pálinkakönyvemet, eljött meghallgatni előadásomat, közös kollégiumokat vezettünk a Corvinuson és az ELTE-n, sokban neki köszönhető a magyar pálinka felfutása, tudományos megalapozása. Amikor hallgattam, mindent értettem, és arra gondoltam, ha középiskolásként találkozom vele, ma biztosan élelmiszermérnök (pálinkamester) vagyok. Tudtam, hogy betegeskedik, de reménykedtem. Haláláról csak ma értesültem. – Pár hete pedig Szicsek János halálhírét kaptam. Szicsek János, A magyar pálinka háza alapítója, békés, barátságos, kedves ember volt, igyekezett a pálinkások között is meglévő nézeteltéréseket egyengetni. Megkért, hogy pesti boltja megnyitásán mondjak köszöntőt, majd a 10 éves ünnepléskor is. Egyszer hosszasan beszélgettünk, volt nekem egy nagy tervem (nem mondható el), bölcsen lebeszélt róla (ha nem beszél le, másként alakul az életem). Akkoriban halt meg a lánya, most meg elment ő is. Nagyon fáj. Fia gondolatgazdag előadást tartott ma az OMÉK-on, ő folytatja életművét. Cila és Szicsek János neve ott fog szerepelni a magyar pálinka aranykönyvében. Még az íméljeim között van a Cilával közös egyetemi programunk… Többé már ilyen sem lesz. Idemásolom:

A magyar pálinka művelődéstörténete és technológiája
Corvinus-ELTE egyetemközi spec. koll.
Előadók: Balázs Géza egy. tanár, Panyik Gáborné egy. adjunktus
Helyszín: elmélet: 2012. szept. 19-október 24. ELTE Gólyavár,
Pázmány-terem; nov. 7-dec. 12. (gyakorlat, Corvinus)
szept. 19. Bevezető (Panyik Gáborné, Balázs Géza)
szept. 26. A magyar pálinka művelődéstörténete (BG)
okt. 3. Egy pálinkamárka felfuttatása, egy pálinkás cég hétköznapjai
(beszélgetés Máté Csabával, a Matheus kitalálójával)
okt. 10. A szatmári szilva és pálinkája (Cservenyák László a Szatmári
Múzeum igazgatója, pálinkalovag és pálinkafőző)
okt. 17. A zugfőzéstől és a házi főzésig (Olgyay Máté)
okt. 24. A magyar pálinka reneszánsza (BG)
Nov. 7-dec. 12. Pálinkafőzés, pálinkabírálat, vizsga (Panyik Gáborné, Corvinus, csoportokban)

Itt hozzászólhat!

Megosztás