Egyetemi szobámban elszáradt a szobanövény. Amikor észrevettem, késő volt, röggé keményedett a földje. 2002-ben költöztünk ide a Múzeum körúti épületbe. Hoztam növényeket, gondoztam őket, mikor a kedves takarítónő, Aranka megjegyezte: Tanár úr túllocsolja, bízza rám, én gondozom őket. Egyszer a teás poharat az asztalon hagytam, másnap elmosva került vissza a polcra, s így volt ez máig. Valamikor egy szép párna került a szobába. És mindig ragyogó tisztaság: nemcsak nálam, hanem a folyosókon és a mellékhelyiségekben is. Megtudtuk, hogy egy nyugdíjas testvérpár takarítja az épületet. Korábban még ilyen takarítókkal nem találkoztunk. Állítólag erdélyi származásúak. A takarítás szünetében a folyosón teáztak, mindig mosolyogtak, kedvesek voltak. Nem volt feladatuk, de növényeket varázsoltak az ablakokba és gondozták őket. Professzor kollégám megjegyezte, ő annyira hálás, hogy minden évben karácsonykor ad valami apróságot a takarítónőknek. Akkortól én is adtam. Tisztaság, derű, fény uralkodott az ELTE nyelvészeti tanszékein. – Azután Aranka eltűnt. Megtudtuk, megbetegedett. De a testvére még tovább dolgozott. Most ő is abbahagyta. A növény elszáradt, a teás pohárhoz nem nyúl senki, ahogy látom, a tisztaság is hagy kívánnivalót maga után. Az egyetem épületéből és életéből nagyon hiányoznak ők.
Itt hozzászólhat!
szept
23
