Nézem a “mamát”, 84 éves, körbebástyázva Kiskegyeddel, Besttel, Meglepetéssel és Borssal: egész nap azokat nézegeti, egyébként a világ dolgai már nem érdeklik, fogalma sincs róla, hogy kik szerepelnek ezekben a lapokban, hiszen ránk is csak mosolyog, de már nem tudja, kik vagyunk. Ha nála járok, én is belenézek ezekbe a lapokba, a szereplők nagy részét nem ismerem, s így nem is keltik fel kíváncsiságomat. Az embert az “ismert emberek” sztorijai érdeklik. Ezek pedig: álompár (mitől?), megtalálták az igazit (minden héten), drámain meghízott és brutálisan lefogyott, álomház, az egészség titka, megbetegedett-kigyógyult.  Végeláthatatlan sagák (“legendás” családtörténetek). Ehhez képest a herevasalás kimondott kuriózum. Érdekes, hogy vannak emberek, akiknek ezek a fő problémáik. S ők vannak többen. Az egy generációval ezelőtti “mamák” ugyanígy olvasgattak, de ők Nők Lapját, Ország-Világot, Új Tükört és Ludas Matyit. Amikor bejött és eluralkodott a bulvár, semmi bajom nem volt vele; virágozzék minden virág, s akinek ez kell, legyen. De arra nem gondoltam, hogy lesz olyan világ, amikor csak ez kell. Bíztam abban, hogy azért marad x százalék, akikért érdemes…

Itt hozzászólhat!