Előkerült egy fénykép, és ki tudja még, hogy mi minden kerül elő. 1975-ben az I. László Gimnázium első osztályos tanulójaként, az iskolarádió tagjaként meghívást kaptunk a Népligetbe, a Planetárium alapkőletételére. Arra emlékeztem, hogy Ortutay Gyula mondott beszédet, én interjút készítettem vele, később le is jegyeztem. Arra is, hogy Ortutay azt mondja a szalagra: Vannak előre elkészített kérdések, akkor nem mondhatok akármit? – Most a Planetárium egyik vezetője hallván emlékezésemet elővarázsolt egy dokumentumot, amelyen ott vagyok Ortutay mellett kissé ízléstelen ruhában (azzal nyugtatnak most, hogy akkor az volt a divat, de én tudom, hogy nem tellett farmerra, négyen voltunk testvérek, pedig nagyon szerettem volna). Szóval így néztem ki akkor, legalább nem irigykedem. Ortutay dedikál nekem. És én 5 év múlva jelentkezem néprajz szakra (akkor már Ortutay nincs köztünk, de munkatársa, Balassa Iván lesz az egyik legkedvesebb tanárom), és 10 év múlva már néprajzkutató vagyok. (Apám nem kedvelte Ortutayt, mondott is akkor este a családi vacsoránál valamit, nem idézhetem.) Az élet persze bonyolultabb és szép keretet rajzol (idézhetném Ottlikot is): Ortutay mint miniszter államosíttatta az egyházi iskolákat, és egy másik néprajzkutató, Andrásfalvy Bertalan engedélyezte ismét a működésüket. A magyar néprajz intézményrendszerere sokat köszönhet Ortutaynak: az MTA-kutatócsoportot (ma intézet) és a szentendrei skanzent is. Én pedig annak az egyetemnek vagyok tanára, amelynek egy ideig rektora volt. Papp József tanár úr (szintén néprajzos) a Rektori Hivatal egykori vezetője sokat mesélt a “Főnökről”. Folytathatnám, de lakatot kell tennem a számra… Talán majd akkor, ha egy újabb kép előkerül.

Itt hozzászólhat!