A d.-i rendőrkapitány kért tőlem nyelvészeti munkát, mondták, hogy kihozzák az egyetemre. Az egyetem kapujából hívott a főhadnagy, lementem. Ahogy kiléptem a kapun, a hallgatók gyűrűjében ő rögtön megismert. (Később mondta, hogy tanítottam is.) Ajánlottam, hogy menjünk az irodámba, de ő nem akart feljönni, azt mondta, keressünk a hallgatók között egy kis szabad helyet, ahol átadja a végzést és a munkát. Ahogy ott készülődöm az anyag átvételére, látom, hogy hallgatók, hallgatóim nagy szemekkel merednek rám: tanáruk egy civil ruhás emberrel tárgyal, akinek oldalán egy valódi pisztoly lóg. A főhadnagy életerős fiatalember, ezek szerint pisztollyal, a lányok furán néztek rá és rám: a főhadnagyra talán azért, mert imponált nekik, a tanár úrra meg azért, mert mi a fenét csinálhatott, hogy már fegyveresek jönnek érte… – Azt még el sem meséltem, hogy katonaként egyszer egy alezredest kellett fegyverrel Hódmezővásárhelyről Kiskunfélegyházára kísérnem. Na jó, visszafelé megelégelte az alezredes a géppisztolyt, azt mondta, vegyem ki nyugodtan a tárat és tegyem el… Nagy kő esett le a szívemről.
Itt hozzászólhat!
jan
2
