Egy nagy vasútbarátnak nagy élmény az indiai vonatozás. Három éve Kalkuttától Keraláig vonatoztunk (2500 km), idén Aurangabadból Hyderabadon, Hospeten keresztül Goáig (1500 km). Egy-egy útszakasz 10-16 órás volt, egyszer 20 órán át vonatoztunk. Indiában keresztül-kasul közlekednek expresszek, van olyan, amely két napon át megy. Mindenki kérdezi, de nem láttam olyan vonatokat, amelyeknek a tetején utaztak volna. Az expresszek 25 kocsis szerelvények. A vonatok lassan gördülnek be az állomásra, lassan indulnak, a mozdonyvezetők strandpapucsban vezetnek. A vágányok szélesebbek, ezért a kocsik is nagyobbak, szélesebbek. Első osztályon utaztunk, ami annyit jelent, hogy egy-egy fülkében négyen foglalnak helyet (az ülés ággyá alakítható), függöny választja el a folyosótól, a folyosó másik oldalán pedig keresztben újabb két embernek van ülés és fekhely. Eendszerint csak az egyik ajtón lehet beszállni, minden kocsira jut kalauz és segítő, aki a pokrócokat, párnákat, huzatokat osztja szét. Az expresszek többségére a jegyet jóval korábban kell megvásárolni. Sajnos, indiai telefonszámmal nem rendelkezők az interneten nem tudnak jegyet venni. Ezért Delhiben az első nap rögtön a vasútállomásra mentünk, hogy megvegyük a következő három hétre a jegyeket. Szerencsére az indiai vasúttársaság fenntart ún. turista kvótát, ezért a külföldiek néha olyan expresszekre is tudnak jegyet venni, amelyre helyiek már nem. Persze nagyon kevés a külföldi. Az első osztályon a helyi jobb módúak utaznak (a jegy ára kb. megfelel a magyarországi vasúti jegyáraknak). Vannak további osztályok, ezekben nagy a zsúfoltság, még az ülések közt is ülnek, ezeken nyilván olcsóbb a jegy. A vasúti kocsik le vannak zárva, nem lehet rajtuk átmenni. Egyesek egymáshoz láncolják a táskáikat. Az első osztályú kocsik oldalán ki van függesztve az utaslista: név, életkor, nem…
A kocsik végén négy mellékhelyiség: két indiai, két európai. Az állomásokon rohamoznak az árusok: „csaj-csaj-csaj”, kávé, víz, csipsz. A legvonzóbb a keménytojás volt: a fiú a vödör szélén feltörte, felvágta, megsózta és szalvéta gyanánt egy napilapra téve nyújtotta át. De eltiltattam tőle. Az útitársakkal jókat lehet beszélgetni, kiderül, hogy az egyik kórházban volt, s a leletekkel megy haza; a másik informatikus, a felesége éppen doktorál (nagyon nagy becsben vannak Indiában a doktorok!). Szeretnek órákon át lógni a mobiljukon, csevegnek, FB-znek és zenét hallgatnak. Vonatunk nagyon lassan araszolt a Nagy-Ghatok hegyei között, sokan kiültek a lépcsőre, egy srác leugrott valamiért, és az egyik utolsó kocsira visszakapaszkodott. Több helyen síneket cseréltek: ezt megvárta a vonat, a síncsere után levonultak, és már csikorogtunk is az új sínen. Előző utunkon a vonatok általában pontosak voltak (sőt Csennaiba egy órával korábban érkeztünk, ezért a pályaudvar előtt a vonat megvárta a pontos érkezést; most 1-2 órás késést produkáltak. A vonatok az interneten követhetők (ahogy nálunk is).
Itt hozzászólhat!
